MOLY KONTRA NAFTALIN
A színházi álmoskönyv szerint egy bohózatnak a végét várni: bajt jelent. IBOS ÉVA KRITIKÁJA.
Mégpedig nagyot, mivel amúgy bohózatot nézni nem rossz dolog, arra a két és fél órácskára a világ mocska elvan nélkülünk, hamarosan úgyis visszazuhanunk bele, de csak, miután néhány csacskaságon és jól sikerült poénon gond nélkül és alaposan kiszórakoztuk magunkat. Ibos Éva írása, a Revizoronline kritikai portálon
Ez volna szerintem az egyik elvárt, lehetséges alaphelyzet, ha az ember beül a Naftalinra, és miért ne ülne be, hiszen például Hegedűs Géza olyan szépen és meggyőzően ír a(z eredeti) szerzőről: „Heltai Jenőt elsősorban mégis színpadi szerzőként szokták tudomásul venni, s való igaz, hogy kitűnő színdarabokat írt – egy olyan áramlaton belül, amely nem vele kezdődik, nem vele végződik, de amelyhez szakemberként úgy értett, mint csak nagyon kevesen”. Mondjuk, az is igaz, hogy a színháztörténésznek ezek után esze ágában sincs kitérni a Naftalinra, helyette A tündérlaki lányok és A néma levente kerül terítékre, elvégre a tanár urat nem könnyű átverni, lát, amit lát, a Naftalint burkolja inkább a hallgatás!
TELJES CIKK >>>