A magány látomásai
Báthory Éva
Báthory Éva
Mostanában már arra is fölkapja fejét az ember, ha egy fiatal rendező múlt század eleji darabhoz (történetesen Szép Ernő A hasbeszélő című egyfelvonásosához) nyúl. Tehát pénteken a stúdióterembe már csak azért is eljöttek, hogy megtudják, mit tud mondani Bessenyei Gedő István a Bábokkal. A történet néhány szóban elférne. Késő éjjel megérkezik egy nagyváros kopott kis szállodájába Antoni „professzor”, az öreg, megfáradt mutatványos (Tóth–Páll Miklós).
Bábok? Emberek?
Közben a szobán zajtalanul, szinte szellem módra át–átsuhanó szobapincér (id. Bessenyei István) tesz–vesz, leszedi az asztalt, megigazítja, majd egy–egy bűvész–módon előhúzott, hatalmas fehér szalvétával takarja le először a bábokat, végül pedig időközben elszenderedett — vagy meghalt? — gazdájukat is. Az eleinte még valóságnak tűnő látvány percről percre válik egyre sejtelmesebbé, látomásosabbá. Emberek? Bábok? Szellemek ezek? Egyáltalán, milyen is ez a javarészt önként választott, egy életformával még a családosoknak is együtt járó magány? Mire a hang– és fényeffektusok, színpadkép és játék kikapcsolja valóságérzékünket, a válasz is megjön és a csomagok elhelyezésére kér utasítást a szobapincér másodpéldánya képében. Akkor most melyikük az élő? Hát a kísértet? És mi a helyzet a mi, nyolcvan évvel későbbi báb–életünkkel, magányunkkal? Félóránk volt szembenézni vele, de elfelejteni hónapok kellenek…
Kapcsolódó linkek
- Báthory Éva: A magány látomásai(Friss Újság Online)