Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Mindenekelőtt engedjék meg, hogy a magam és a Harag György Társulat nevében üdvözöljem körünkben az alapító tagokat, örökös tagokat, volt és jelenlegi kollégákat, közszereplőket, egyházi méltóságokat, és mindazokat a kedves nézőket, színházbarátokat aki együtt ünnepelnek velünk ezen a fontos évfordulón.

Hatvan éves a Harag György Társulat – hirdetjük büszkén plakátjainkon, sajtóban, élőszóban. De mit is jelent ez a hatvan év, és miért fontos nekünk? Miért érezzük úgy, hogy erre a hatvan évre emlékeznünk kell, hogy beszélnünk kell róla, és meg kell ünnepelnünk?
Hatvan év Szatmárnémeti évezredes történetében rövid idő, de a szatmári magyar színjátszás 223 éves történetében is csupán egy fejezet, még ha kétségtelenül a legfontosabb fejezet is. És ha arra gondolunk, hogy színházépületünk ezen a télen már a 122. életévét tölti, be kell látnunk, hogy az épület történetének is csupán az utolsó hat évtizedét határozta meg és arnyozta be ez a társulat.

Valamiért mégis tudjuk, érezzük, hogy az a hatvan év, amit ma ünneplünk, a legfontosabb hatvan éve volt Szatmár kultúrtörténetének, a szatmári színjátszás történetének, és az épület történetének is. A hivatásos magyar színtársulat megalakulása olyan mérföldkő, amit méltán jegyez fel a magyar színháztörténet és a helytörténet. Mert állandő, magas színvonalú, szakmailag elismert magyar színjátszásról csak 1953-tól beszélhetünk Nagybányán, Szatmárnémetiben, Zilahon, Nagykárolyban, és sokhelyütt, ahová ez a társulat eljutott. Csirák Csaba kifejezésével élve: A Harag György Társulat országában.

De mit jelent ez a hatvan év? Mi az, amit a számokon, a történelmi adatokon és tényeken túl jelent a számunkra? Hány csepp verejtéket, bú- és örömkönnyet, mennyi tapsot, apró csalódást, hány és hány zajos sikert foglal magába ez a hatvan év? És mennyi életet, amely a szatmári színjátszás szolgálatában, a város és a szatmári kultúra szolgálatában telt el...
Amikor az elmúlt hatvan évet ünnepeljük, elsősorban azt a rengeteg emberi és szakmai erőfeszítést, lelkesedést és elszántságot ünnepeljük, amely nemcsak létrehozta, de a mai napig fenntartja ezt a társulatot. Saját, élő hagyományainkat és örökségünket ünnepeljük.

És ha már az erőfeszítésekről, nehézségekről beszéltem, el kell mondanom, amit az elmúlt napokban, egy újságírói kérdésre válaszolva is elmondtam: hogy a mi örökségünknekhöz a Harag György és az alapító nemzedék által képviselt igényesség és magas színvonal mellett – a szó jó és rossz értelmében egyaránt – hozzá tartozik a befagyott mosdóvíz története is. Alapítóink mesélték, hogy egy kiszálláson, éppen Tasnádon, Harag György gyermekkorának színhelyén, olyan metsző hidegben kellett játszaniuk, hogy az öltözői mosdótálban megfagyott a víz. De a Harag György Társulatt teljesítette a misszióját, lejátszotta az előadást. És ami ugyanilyen fontos: a társulat szerető, hűséges közönsége is végigülte, követte és minden pillanatát élvezte az előadásnak. A mínusz tíz fokos hidegben száz fokos színházi élmény, igazi hőstörténet született. És bár a lélek melege nem olvaszthatja meg a mosdóvizet a tálban, annál sokkal fontosabb és nagyobb dolgokra képes: kivételes pillanatok, lélekmelengető színházi esték létrehozására.

Harag György és az alapító nemzedék öröksége tehát az is, hogy a legnehezebb, legrosszabb körülmények között se hagyjuk cserben közönségünket, és minden nehézség ellenére megpróbáljunk magas szakmai színvonalon dolgozni.

Amikor kiderült, hogy fűtetlen termekben, áldatlan állapotok között kell megünnepelnünk ezt a kivételes évfordulót, természetesen nagyon elkeseredtem. De mindjárt eszembe jutott a befagyott mosdóvíz története is, és még számtalan, társulatunk „nagyöregjeitől”, örökös tagjaitól hallott anekdota arról, hogy milyen nehéz körülmények között is képesek voltak helyt állni az előttünk járó nemzedékek. A sors úgy akarta, hogy ma, hatvan évvel az alapítás után, ha nem is fagypont alatti hőmérsékletben, de hasonlóan nehéz körülmények között kelljen emlékeznünk. És kétségtelenül van ennek egy hatalmas haszna is: hogy örökre az emlékezetünkbe égeti azt a hatalmas vállalást és azt a kérlelhetetlen, töretlen elszántságot és kitartást, amit elődeink képviseltek, és amit örökül hagytak nekünk. Köszönjük nekik. És köszönjük azt a közönséget is, amit szintén ők kezdtek el formálni, nevelni, maguk köré gyűjteni és a szatmári színház igaz szövetségesévé tenni. Azt a közönséget, amelyik ma is megtölti ezt a házat, és minden körülmények között kitart színháza mellett.

Ennek az elődeinktől kapott örökségnek hála, ma még büszkébben ünnepelhetjük a múltat és a jelent: azt, hogy nemcsak voltunk, hanem vagyunk, és mindig a saját utunkat fogjuk járni, ahogy ők is tették. Az ő örökségükkel a tarsolyunkban könnyebb vállalni a jelen kihívásait is: mert ez az örökség egyszerre bátorít és kötelez. Mindenekelőtt arra, hogy megőrizzük és tovább vigyük, minden körülmények között a tőlük tanult lendületet és elszántságot.

Végezetül engedjék meg, hogy a hatvanadik évfordulóra kiadott könyvünk két, számunkra egyaránt fontos szerzője, Kötő József és Kulcsár Edit gondolatait idézve kívánjak közönségünknek és önmagunknak szép ünneplést, és még sok, közösen eltöltött kerek évfordulót, azzal az ígérettel, hogy elődeinkhez méltóan mi is mindig el fogunk menni a falig, és megőrizzük Harag György örök fiatalságát. 

Elhangzott 2013 október 4-én, a Harag György Társulat alapításának hatvanadik évfordulójára szervezett ünnepi hétvége hivatalos megnyitóján.