Jordi Galceran: Burundanga, avagy a maszk, a baszk meg a cucc, Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, Szatmárnémeti Harag György Társulat, Thália, Arisona Stúdió, 2019. április 11., 19:30

Ha ránézünk a színlapra (baszkok, maszkos arcok, cuccok) talán nem feltétlenül az jut eszünkbe, hogy ez a produkció egy telivér sitcom, pedig nagyon az. Hát még az előadás előtti hosszú várakozás alatt, amikor látjuk Berta (Lőrincz Rita) téblábolását és aggódó, morfondírozó tekintetét. Pedig már önmagában a díszlet (Albert Alpár) is azt sugallja, hogy itt egy szituációs komédiáról lesz szó. A huszonévesek életstílusához igazodó, a konyha és a fürdőszoba között elhelyezkedő puffokból vagy babzsákokból álló minimáldíszlet előrevetíti, hogy most valami olyasmit fogunk látni, ami egy mai nappaliban is megtörténhetne. Hogy ETA-féle terroristák nincsenek is ma, vagy ha vannak, egy ilyen súlyú társadalmi helyzet nem fér el egyetemisták kérójának nappalijába? Mi van, ha mégis vannak, csak ezek éppen olyan kemény forradalmárok, ahogy maguk a fancy ülőpárnák székek?

Az informatika komoly dolog, nem hiszem, hogy olyan borzasztóan sokan vannak a színháznézők között, akik be tudnának programozni egy neurális hálót. Ennek ellenére, aki ismer programozót, az tudja, hogy az elvileg minden program működik, csak a megvalósítás néha igényel némi módosítást a tervekben, gyakran, mindig. No ilyen informatikus Csata Zsolt karaktere, Malac, aki sok mindent meg tud tervezni, elvileg. Aztán jön a fránya valóság, és úgy fölülírja az eredeti elképzelést, hogy tulajdonképpen bármi kijöhet a végén. Párja, Berta (Lőrincz Rita), egy ilyen normális fiúra vágyik, aki persze tényleg normális, csak az, hogy mi a normális, az nem teljesen az, aminek Betra megálmodja. És mivel ezt ő is tudja, ezért a természetet veszi rá, hogy kedvese színt valljon. Most akkor képzeljük el egy igazságszérum színpadi működését és hatását a dramaturgiára! A válaszadó együgyűvé és tökéletesen igazmondóvá válik. Gondoljunk bele: rémületes csapás ez a drámára, hiszen elhangzik egy mondat, amire az igazság és a színtiszta igazság a válasz mindenféle hátsó szándék vagy manipuláció nélkül. A csoda abban van, hogy ez a darab éppen az igazságszérum, a burundanga hatására indul be, ráadásul többször is.

A karakterek mérnöki pontossággal megszerkesztettek. Sílvia (Kereszetes Ágnes) a maga pörgősségével, rátartiságával próbál a helyzet ura lenni, és ez nagyon is látszik rajta. Ám annak ellenére, hogy átlátszó, jól ismert típust látunk benne, mégis sikerül neki a mások kezéből rendre kihulló eseményeket abba a csatornába terelnie, amibe ő akarja. Még akkor is, ha fennen hirdeti, hogy egy férfinek irányítónak, megbízhatónak kell lennie. Berta (Lőrincz Rita) karaktere az elgondolkodó, határozatlan, megfelelni akaró típus, mégis képes annyi erőt összegyűjteni, hogy a drámai forgatag beinduljon. Rendkívül megnyugtató ez a fajta jellem, összevetve mondjuk a csehovi vagy büchneri hősökkel. Őszintén szólva kifejezetten felszabadító ez nekünk kelet-európaiaknak, akik hasonlóképpen küzdünk, csak nem teszünk semmit. Malac (Csata Zsolt) és Gorka (Orbán Zsolt) komplementer tulajdonságai szintén a komikum alapját szolgáltatják. Gorka ugyan félelmetes terroristaként próbál viselkedni, mégis ott érezzük benne végig, hogy belül nem egy csúcsragadozó, hanem egy cuki plüsscica.

A fordulatokban és csúcspontokban gazdag dramaturgia egyik magaslata a nagybácsi (Rappert-Vencz Gábor) színre lépése. Benne jelenik meg a kontraszt a jelen plüssforradalmárai és a múlt kemény akcionistái között. Persze az idők változnak, és az ellentmondás nem csak a nagybácsi és a fiatalok kötött feszül, hanem maga Jaume bácsi is más ma, mint volt tegnap. Ez a rezignáltság, reflektáltság, bölcs rálátás adja Rappert-Vencz Gábor játékának izgalmas, egyedi jellegét. Itt érdemes felidézni a színlapon is szereplő félmodatot, hogy az előadás finoman, alig észrevehetően mutat rá arra, hogy miben is áll ennek a két időszaknak, a 70-es és 80-as éveknek és a mai világának az eltérése. A nyugat-európai, EU által összekalapált jóléti társadalmaknak már csak szép maximák a szeparatista törekvések, de nem életbevágóan fontos meg is valósítani a szeparálódást. Ebből a társadalomkritikából fakad az előadás végének poénzuhataga, amely kellő finomsággal zárja le a tulajdonképpen komolyan induló első részt.

Az előadás kb. 85 perce igazi felhőtlen szórakozást ígér, és ezt minden negatív felhang nélkül jelenhetjük ki. Jó látni, amikor a színészek szívből, az őket is foglalkoztató kérdésekkel hozakodnak elő, a saját korosztályuknak megfelelő problémákat kihangosítva varázsolnak el bennünket. Legutóbb ilyen élményünk a győri RÉV társulat 146 nap című előadása kapcsán volt, amikor megéreztünk, hogy ugyan a magyar film sitcomban gyenge, de a magyar színpad egyáltalán nem gyenge ebben a műfajban. Az Arisona Stúdió színpadán voltaképpen nem egy spanyol komédiát, hanem egy nagyon is átélhető budapesti történetet láthattunk.

Forrás és a teljes írás: ketlampas.blog.hu
Fotók: Thália Színház