Ez az anomália talán a szerző könyörtelenül világos nézeteinek köszönhető, amelyekkel a társadalom hiányosságait tálalja, ugyanakkor éppen ezen karakterisztikái hozták meg számára a hírnevet és az ellentmondásosságot is.

Két évvel ezelőtt a Hedda Gabler című drámát több erdélyi színház is műsorra tűzte. A Kolozsvári Állami Magyar Színház által bemutatott előadás Andrei Şerban rendezésében elnyerte az az évi UNITER-gála díjainak jelentős részét, Szatmárnémetiben pedig vendégszerepelt a Keresztes Attila által rendezett szegedi előadás. Idén pedig a Harag György Társulat bátorkodott bemutatni az egyik legradikálisabb Ibsen darabot, a Nép ellenségét (1882.).

Nyílt lapokkal a közügyekről

Ezt a darabot Ibsen válaszként szánta azokra a kritikákra, amelyekkel a konzervatív társadalom illette őt első két műve megjelenése után. Ezekben a művekben Ibsen elítéli a képmutatást és az felmutatja erkölcsösnek látszó viktoriánus családok valódi belső dinamikáit, szenvedéstörténeteiket. A reakcióként érkező támadások feldühítik Ibsent, ezért bosszúból új irányba fordítja társadalomkritikáját, és kertelés nélkül támadja a látszólag demokratikus közügyek működését, melyek a többség akaratát szolgálják. Nem meglepő, hogy a darabot nem játszották Romániában: a két világháború közötti években zavaró volt, a kommunizmus alatt felnyithatta volna egyesek szemét, ugyanúgy 1989. után is, sőt, akkor még erőteljesebben. Mindeddig csak egy rádióváltozat készült a műből, Mihai Zirra rendezésében (amelyben többek között George Calboreanu és Fory Eterle szerepel), valamint a közelmúltban a marosvásárhelyi Spektrum Színház stúdió előadásként vitte színre.

A darab története röviden: egy fürdőváros orvosa, Thomas Stockmann felfedezi, hogy a gyógyvíz, amely vonzza a turistákat és a város jólétét biztosítja, szennyezett a hibás csatornahálózat miatt. Készít egy jelentést a polgármester számára (aki nem más, mint Peter, a testvére) amelyben a teljes hálózat helyreállítását javasolja. Ez a terv egy csomó pénzbe kerülne, és a fürdő legalább két évre történő bezárásához vezetne, ami kemény csapást jelentene az üzemeletetőkre nézve, akik éppen csak belekóstoltak a jólétbe. Nyilvánvalóan sem a polgármester, sem a „civil társadalom” nem nyel le semmit ilyet. Az orvos úgy döntött, hogy harcol az igazáért, de ekkor mindenki ellene fordul, csak a családja támogatására számíthat, bár egy adott pillanatban a felesége még könyörög, hogy adja fel. A következtetést maga Thomas vonja le a darab végén: „az a legerősebb ember a világon, aki egészen egyedül van”.

Terjedelmi korlátok miatt sajnos nincs lehetőségünk arra, hogy a darabot részleteiben is kivesézzük, így csak néhány címszóban jeleznénk, hogy milyen problémagócok körül tendál. Egy olyan műről van szó, amely részletesen és kendőzetlenül mutatja be, hogyan működnek a dolgok a közigazgatásban, a médiában, a politikában, az örök „ördögi kört”, amely aláássa a „néphatalom” eszméjét, és élettel tölti meg Thomas monológját, a kisebbség kellemetlen igazságát a könnyen manipulálható többség rovására – amint ez megszokott már Szókratész és Krisztus idejéből. A doktor szociális meglincselése tragikus fényt vet a történetre. Aki megnézi az előadást, sokat megtudhat a körülöttünk lévő világról, ha esetleg nem ismerné még eléggé.

Színpadi valóságshow

Az egyszerű és áttekinthető színpadi nézőtérrel ellátott, TV-stúdióra emlékeztető díszletben (a Cristian Gătina által tervezett díszlet lehetővé teszi az egyszerű változásokat) Lendvai Zoltán rendező dicséretes teljesítménye, hogy a néhol rendkívül bonyolult, nehéz szövegnek ritmust és csipetnyi valóságshow-hangulatot kölcsönöz; összhangban azzal, ahogyan Ibsen színháza a maga idejében a realizmus kiáltványát jelképezte. A főhős szerepében Bodea Tibor nagy finomsággal vezeti a karakterét, a kezdeti lelkesedéstől a növekvő kiábrándultságig, és megfelelő arányban ötvözi a játék könnyedségét helyzete súlyosságával. Rappert-Vencz Gábor ugyancsak kiválóan személyesíti meg a polgármester alakját, aki a felháborodott hatalom képét tárja elénk. Bessenyei István is kiváló teljesítményt nyújt Aslaksen polgári aktivista szerepében, akinek gyurmához hasonló, puha, ironikus jellemét gondosan formázza tapasztalt színészi játékával. A történetben csak két nő szerepel: Thomas felesége (Kovács Nikolett, a gondoskodó háziasszony) és lánya (egy hisztérikus aktivista kamasz, akit Tóth Jess alakít). A média aljasságát Varga Sándor (aki a Tasnádi István-darabokból jól ismert televíziós figura vonásait hordozza) és Péter Attila Zsolt (a bonviván opportunista Billing szerepében) duettje jelképezi. Mellékszerepben, de annál hangsúlyosabban lép színre Tóth-Páll Miklós, mint Thomas gazdag apósa, miközben Orbán Horster kapitány szerepében a döbbent, de nemes lelkű tanút személyesíti meg. A rendezőnek remekül sikerült összhangba kerülnie az előadásban szereplő gyerekszínészekkel (Budizsa David, Szejke Máté, Varga Örs, Zilahi-Kató Péter) megfűszerezve a történetet a „nép hangjával”, aki Bándi Johannán, Zákány Mihályon, Poszet Nándoron és Marosszéki Tamáson keresztül szól a közönséghez. Egy hosszú, intenzív, figyelemfelkeltő, ugyanakkor nagyon hasznos és hiánypótló előadásról van szó. Az évadnyitó Móricz Zsigmond: Rokonok című előadás után a Harag György Társulat az évad zárásaként egy újabb nyomort és társadalmi korrupciót taglaló előadással áll elő. Ez is bizonyítja, hogy a színház nem maradhat a tömegek puszta szórakozása.