– Az elmúlt másfél évtizedben sokszor járt és rendezett már a Gyulai Várszínházban. Mit jelent Önnek ebben a városban létrehozni egy előadást?
– A beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház társulata számára az egyik legfontosabb
anyaországi bázis Gyula. A Várszínházzal való együttműködés tette lehetővé, hogy fontos előadásaink megszülethessenek, és méltó premierrel induljanak el a maguk útján. A Karnyónét, a Tótékat és a Liliomfit máig játsszunk, és itt történt meg életem egyik nagy találkozása: Törőcsik Marival Gyulán hoztuk létre a Szarvassá változott fiút, amely a beregszászi társulat repertoárjának
meghatározó darabja.

– Az idei évadban Gyulán nem a beregszászi társulattal dolgozott, hanem a Kaposvári Egyetem
színművészeti hallgatóival dolgozik együtt. Mennyiben más ez a munka?
– A kaposvári színész osztályommal visszük színre Weöres Sándor Psychéjét. Velük dolgozni rendkívüli öröm és felelősség, hiszen én felvételiztettem őket, a színészi munka alapjait és mesterségét is én tanítottam nekik, és most először hozzunk létre egy komplett előadást. Tavasztól fogva egyre intenzívebben és egyre mélyebben foglalkoztunk az anyaggal. Mindannyiunk számára nagy a tét. Ha ugyanis jól sikerül a gyulai premier, akkor az előadás bekerülhet a Nemzetibe, így nemcsak rendezőként örülnék a diákjaim sikerének, hanem a Nemzeti igazgatójaként is, ha egy remek darabbal bővülhetne a repertoárunk.

– Weöres Sándor Psychéje egy különleges lírai bravúr a magyar irodalomban. Hogyan lehet átadni ennek az műnek a hangulatát?
– Nagyon szeretek költői szövegekkel dolgozni, akkor is, ha azok nem színpadra íródtak, ahogyan a Psyché sem. Nagyon érdekel, hogyan tud a vers a színészeken keresztül megszólalni. A versben való beszéd emeltebb, stilizáltabb, mint amikor prózában szólalnak meg a színen, és a lírán keresztül talán hamarabb elemelkedhetünk életünk prózaiságától, a mindennapoktól, a földtől…

– A darab a vár mögött, a tó partján egy speciális színpadon kerül bemutatásra. Hogyan inspirálta Önt ez a különleges helyszín?
– Örülök, amikor alkalom adódik, hogy a szabad természetben rendezhetek előadásokat, mert a
fák, a bokrok árnyai, a fű illata, egy fuvallat által felborzolódó víztükör élő és eleven hangulatokat teremt abban a világban, amit a színészek létrehoznak. A természet a maga változatosságával, szüntelen vibrálásával vagy éppen nyugalmával számomra inspiráló, a színészeknek pedig kaland, hiszen folyton változó körülményekhez alkalmazkodva kell játszaniuk. Ahogy a szél mozdítja egy fa leveleivel, az egyszerre holmi semmiség és lenyűgöző csoda. Ez a természet által kínált játékosság pedig maga Weöres Sándor művészetének megfejthetetlen titkával rokon. A Psyché is olyan tobzódó, mint a természet: szertelen és lenyűgöző.
Aligha találhatnánk illőbb helyszínt Weöres rokokó imitációs világához, mint egy tóparti ligetet,
amely az anyagi és szellemi, testi és lelki, valós és képzelt kísértések és a kísértetek hona. Itt lehetünk mi is otthonosak Weöres egyszerre buja és szemérmes erotikájában és költészetének mélységes emberismeretében.