Október 15-én a színház megnyitásának 111. évfordulója alkalmából a Liliomfival ünnepel a nagyváradi teátrum. Az ünnepi évadnyitó díszelőadás egyben a felújított színházépület első nagytermi produkciója is, mellyel alapítása és névadója előtt tiszteleg az immár különálló intézményként működő Szigligeti Színház.

A jeles alkalomra készülő produkció megrendezésére társulatunk igazgató-főrendezőjét, Keresztes Attilát hívta meg a színház művészeti vezetése. Az előadás jelmezei szintén társulatunk egyik tagjának, Bianca Imelda Jeremiasnak a munkáját dicsérik.
Szigligeti Ede 1849-ben, elmondások szerint két délután alatt írta meg a Liliomfit, keletkezési körülményei okán „ostromállapotbeli elmeszüleménynek” is nevezik. Cselekménye bonyodalmas: Szilvai professzornak az a terve, hogy gyámsága alá tartozó unokaöccséhez feleségül adja titokban nevelt gyámleányát, Mariskát. A fiú közben a professzor tudta nélkül Liliomfi néven színésznek áll, s mint „éhenkórász teátrista” meghódítja Mariska szívét. A megözvegyült professzor ellenzi a házasságot, éppen attól félti a lányt, akihez feleségül szeretné adni.

Keresztes Attila értelmezése az egykori és a mai színészet közötti különbségeket és párhuzamokat helyezi előtérbe: „111 év alatt nagyot fordult a világ, és óriásit változott a társadalom, így a mai Liliomfi nem lehet ugyanaz a Liliomfi, mint egykoron, reflektálnia kell mind az örökös, ciklikusan ismétlődő, mind az új problémákra”- vallja a rendező. Ugyanakkor hasonlóságokat is felfedezhetünk az egykori vándorszínészek sanyarú sorsa, és napjaink színészeinek kiszolgatottsága között.
A Liliomfi lényegében a színész és a társadalom viszonyát ábrázolja, a színészet dicséretét jelenti egyfajta, jó értelemben vett irónia által, mellyel a színész az őt körülvevő világhoz viszonyul.

Az előadást, a nagyváradi színházzal kötött bérletcsere-megállapodás folytán hamarosan a szatmári bérletesek is megtekinthetik.