A szabadság illúziójának szerzője Tóth Kata, a színház dramaturgja, drámapedagógus, a Nemzeti Dobogó életre hívója.

Hat középiskolást és a tanárukat véletlenül bezárnak a tanterembe késő délután. Segítséget nem tudnak hívni, hiszen a diákok az előírás szerint leadták a telefonjaikat, a pedagógus pedig a tanáriban felejtette. A kezdeti ijedtség és a kijutásra tett sikertelen próbálkozások után lassan egymás felé fordulnak és egyre mélyebb beszélgetésbe bonyolódnak. Ahogyan a hét sors egyre tisztábban kirajzolódik, úgy a közönség soraiban ülők is lehetőséget kapnak, hogy a hallott történeten keresztül esetleg ők maguk is közelebb kerüljenek a saját problémáikhoz és azok megoldásaihoz.

Az előadás elsődleges célja, hogy rámutasson olyan, a tizenéveseket és fiatal felnőtteket érintő gondokra, amelyeknek feldolgozatlansága, lelkükbe való betokosodása – hosszabb vagy rövidebb úton – különböző függőségek kialakulásához vezethetnek. A darab elsősorban nem a szerhasználatról, sokkal inkább annak melegágyáról: a szeretetlenségről, az önmagunkkal és másokkal folytatott bántalmazó viszonyról, a meg nem értettségről és szorongásról szól. 

“A Pándi Balázs és Bajzáth Sándor által vezetett Felvonó című podcast első adása után ütött szöget a fejembe, hogy a felnőttkori problémás szerhasználat megelőzése talán nem kezdődik el időben, és vajon van-e út a fiatalokhoz a szokásos prevenciós törekvéseken kívül. Elkezdtem beszélgetni a dobogósokkal és az SZFE-s hallgatóimmal, hogy mit gondolnak erről az egészről, és szerencsémre nagyon őszintén beszéltek arról, hogy néha mennyire egyedül érzik magukat a problémáikkal. Ekkor ugrott be egy mondat, amit korábban olvastam valahol, miszerint a függőség ellentéte nem a józanság, hanem a kapcsolódás. A szabadság illúziója a felépülő függők által használt kifejezés - mindenképp ezt akartam címnek, innentől pedig adta magát, hogy a karaktereket be kell zárnom valahova, ráadásul telefon nélkül” - meséli az előadás gondolatának megszületéséről a szerző, Tóth Kata.

A kétlépcsős program az előadás megtekintését és a hozzá tartozó foglalkozáson való részvételt jelenti majd a 14 éven felüli diákok számára, akik az előadás célközönségét jelentik: “Minden alkalommal mindössze egyetlen osztály vehet majd részt a programon, így lehetőségünk nyílik a megtekintés után egy nem kizárólag beszélgetésből álló feldolgozást lebonyolítani. Egy dráma- és színházpedagógiai elemekből, gyakorlatokból, játékokból álló foglalkozással készülünk” - magyarázta Tóth Kata, aki hozzátette, azért is választottak gimnazistákat a szerepekre, mert könnyebb az ő problémáikkal foglalkozni, ha olyanok játszanak róluk, velük, akikhez tudnak kapcsolódni.

Az előadás látványvilágáért Konyári Tamás felelt, a hang Pelle László, a fény Maulis Máté, míg a kellék Erdődi Zsolt munkáját dicséri. Az előadás rendezője pedig Varga-Huszti Máté, a Kecskeméti Nemzeti Színház színművésze, aki már hosszú ideje dolgozik együtt a Nemzeti Dobogó növendékeivel, így Tóth Katával már azelőtt kiosztották a szerepeket, hogy a szövegkönyv elkészült volna. 

“Klasszikus értelemben először dolgoztunk úgy, hogy ő a szerző, én pedig a rendező, mivel eddig közösen írtunk darabokat, ezúttal pedig kézhez kaptam az anyagot. A koncepciót vagy a megvalósítást Kata semmilyen formában nem befolyásolta, de egy-egy jó meglátást, ötletet mindig várhattam tőle” - idézi fel a közös munkafolyamatot Varga-Huszti Máté, aki hagyta, hogy bizonyos határokon belül a fiatalok is szabadon gondolkodjanak saját szerepeik megalkotásával kapcsolatban.

Az egyetlen felnőtt szerepre Tóth Kata a kecskeméti származású Konfár Eriket kérte fel.

“Ő elég laza rajztanár, akit meggyepált az élet - vagy inkább ő saját magát sodorta a gödörbe, amelyből próbál folyamatosan kimászni. A tapasztalatait pedig igyekszik átadni a gyerekeknek, valamint saját példáján keresztül bizonyítja, hogy beszélni a problémáidról egyáltalán nem szégyen” - mutatja be karakterét Konfár Erik, aki élvezte, hogy a színjátszókkal együtt, egyenrangú szereplőként játszhat az előadásban, és ezáltal tudott nekik trükköket mutatni, hogyan létezzenek a színpadon, ezzel kivéve részét a szakmai útmutatásból.

Színművészként korábban a kecskeméti közönség Az ügynök halála és a Baal című előadásokban találkozhatott vele, így örült, hogy visszatérhetett szülővárosába.

“Mindig jó érzés hazajönni Kecskemétre látogatóba, játszani pedig kifejezetten felemelő. Nem szoktam izgulni semelyik produkció előtt, de itthon még nagyobb biztonságban érzem magam az előadások kezdésénél.”

Az osztályteremben ragadt diákok megformálói Barna Zsombor, Cselóczki Berill, Eőry Dávid, Józsa Csilla, Kelemen Kincső, valamint Meskó Sára, aki számára mind szakmailag, mind emberileg tanulságos volt a próbafolyamat.

“A karakterem néhány érzése ismerős volt számomra, de az állapota sokkal szélsőségesebb, mint amit valaha átéltem. A szerep megformálása közben jobban megértettem a helyzet jelentőségét és komplikáltságát. Az, amit mi kívülállóként látunk, csak egy apró része annak, ami igazán történik valakivel. Ezért fontos, hogy ne ítélkezzünk senki felett” - mondja Meskó Sára. “Megtanultam továbbá, hogy mennyire fontos a részletekre figyelni: egy gesztus, egy szünet vagy egy hangsúly rengeteget számít. A rendezői instrukciók nem voltak kötöttek, ezért esélyem nyílt arra, hogy magam formáljam a karaktert, így bátrabban kísérleteztem a színpadon.”  

Máté és Erik egy másik generációt képviselnek Sárához képest, de abban egyetértenek, hogy az előadásban boncolgatott témák - az evés- és testképzavaroktól a pánikrohamon át a függőségekig - éppúgy jelen voltak az ő kamaszkoruk idején, mint manapság.

“Nekem elég meredek kamaszkorom volt, a tárgyalt problémák mindegyikével találkoztam, többjével közvetlenül, némelyikkel csak közvetve. Attól időtállóak, hogy egyfajta kisülései, lenyomatai bizonyos traumáknak, feldolgozatlanságoknak vagy szorongásoknak” - véli a rendező, akinek bár még csupán néhány hónapos a kislánya, így a kamasz- és fiatal felnőttkori problémák egyelőre messzinek tűnhetnek számára, azért meg-megfordulnak a fejében olyan gondolatok, hogy egyszer majd az ő gyermeke is szembesül ezekkel a kihívásokkal, nehézségekkel.

“Vannak pillanatok, amikor az ember akarva-akaratlanul elmélázik azon, hogy egyszer ő is érettségizni fog, bulizni, párkapcsolatot keresni. Hogy egyszer őt is fogják bántani az óvodában, iskolában vagy a munkahelyén. Azt hiszem, azt már megállapítottam, hogy nem lehet jól csinálni ezt a gyereknevelés dolgot. Ha minden szeretetet és biztonságot megadsz  számára, akkor az élet gonoszsága és az emberek érzéketlensége fogja váratlanul érni, ha pedig nem óvod és nem támogatod, akkor olyan érzéketlen embert nevelsz, aki majd másokat bánt. Egyben biztos vagyok: én egy olyan érzékeny, szeretetteljes és támogató hátteret szeretnék nyújtani számára, ahova a legapróbb-cseprőbb problémával is éjjel-nappal fordulhat. Azt szeretném elérni, hogy semmit se kelljen szégyellnie előttünk, és az éjszaka közepén is merjen felhívni, hogy ‘apa, gyere értem, mert berúgtam’. Azt hiszem, szülőként ez a legfontosabb feladatom, egy ítélkezéstől mentes, támogató légkör kialakítása, amiben persze nemcsak beszélek az általam helyesnek vélt elvekről, hanem azok szerint is élek” - vallja Varga-Huszti Máté.

“Egyre több mindennek vannak kitéve a gyerekek, nehéz lehet most fiatal felnőttnek lenni. Pedig csak 10-12 év van közöttünk a srácokkal, de azt érzem, nekem könnyebb volt, nem kúszott még úgy bele az életembe a közösségi média, ahol tökéletesnek, vidámak, jó fejnek kell látszanod, mert ezekre kapsz figyelmet. Ez sok szorongást és téveszmét okozhat az éppen formálódó személyiségekben. Ráadásul rengeteg információt látnak az interneten - jót is, rosszat is, és egyre magasabbra kerül az ingerküszöbük. Remélem, aki megnézi ezt az előadást, ha nem is egyből utána, a beszélgetésen, de otthon a szüleinek vagy a 
barátainak meg tud nyílni, ha bármi problémája van” - teszi hozzá Konfár Erik. 

A mostani kamasz generáció tagját, Sárát azért érintette mélyen a darab, mert több jelenetben is felismerte a saját környezetét. Ez eleinte eléggé felkavarta, de a próbafolyamat során többször beszélgettek a saját tapasztalataikról a mentoraikkal és egymással, így ez sokat segítő feldolgozó foglalkozás volt nekik is. 

“Sajnos sokan küzdenek olyan problémákkal, mint a függőség vagy lelki traumák. A legtöbben nem mernek máshoz fordulni, mert félnek az ítélkezéstől. Ezért fontosnak tartom , hogy mindenkiben tudatosuljon: Segítséget kérni nem gáz! Nem tudom, mikor vált azzá. És ha valakinek nincsen aktuális problémája, szerintem kötelessége, hogy felkarolja társait” - mondja Sára, aki szeretné, ha a darab által célba érne ez az üzenet. “Fontosnak tartom, hogy rájöjjünk, milyen nagy hatással vagyunk egymásra. Néha észre sem vesszük, hogy egy-egy mondatunkkal mennyit árthatunk valakinek. Ha az előadás segít abban, hogy empatikusabbak legyünk egymással, az egy hatalmas lépés előre. Remélem, mindenki elvisz magával egy gondolatot, egy érzést vagy egy felismerést, ami akár a saját életében, akár mások megértésében is segíthet neki. A legfontosabb üzenet pedig az, hogy mindig van kiút, és hogy beszélni a problémákról nem gyengeség, hanem bátorság. Nem vagy egyedül.”

A szabadság illúziója a SZÍN-TÁR fesztiválon tartott ősbemutató után több alkalommal látható lesz majd a Kecskeméti Nemzeti Színházban.