Spartacus belső feszültsége és ereje szólal meg Nagysolymosi Gábor zenéjében
Gál Orsolya
A Spartacus táncszínházi előadásában nagyon fontos szerepe van a zenének, ami feszültséget teremt, erőt szabadít fel, és láthatatlanul vezeti a mozdulatokat. Nagysolymosi Gábor zeneszerző ebben az évadban újra együtt dolgozott a teátrum balett-tagozatával, és a feladata ezúttal az volt, hogy Hacsaturján klasszikus zenéje mellé egy kortárs, sötétebb tónusú hangzásvilágot alkosson, amely szervesen illeszkedik a koreográfiához. Az alkotó a próbafolyamat során szorosan együtt dolgozott Barta Dóra rendező-koreográfussal, a teátrum balett-tagozatának művészeti vezetőjével és a társulattal.
„Már önmagában az is különleges volt, hogy a klasszikus és a modern hangzást kellett egyensúlyba hoznom” – fogalmaz a zeneszerző. Barta Dóra kérése az volt, hogy Nagysolymosi Gábor zenéje rajzolja meg az előadás sötétebb, mélyebbről jövő tónusait. A rabszolgák belső feszültségét, az elnyomásból fakadó erőt, majd annak fokozatos kiteljesedését kellett zenei eszközökkel megjelenítenie.
A zeneszerző így tudatosan a „férfiasabb”, markánsabb oldalért felelt. A dobok hangsúlyos szerepet kaptak, akárcsak a texturált zenei motívumok, az egyedi hangszínek és hangeffektek. „Az erőt próbáltuk alátámasztani a zenével – a táncosok erejét, a bennük tomboló energiát. Ugyanakkor a hangsúly végig az arányokon maradt: a sötét, erőteljes részek sosem válhattak túlzóvá. A kevesebb néha több – egy visszafogottabb, feszültséggel teli hangzás sokkal nagyobb hatást tud elérni.”
Az egyik kulcsjelenetben – amelyet Nagysolymosi Gábor az előadás „aranymetszésének” nevez – különösen finom zenei megoldások születtek. Amikor Spartacust megsebesítik, a zenében húrpattogások, szívverésszerű lüktetés és absztrakt vonós hangzások jelennek meg. „Barta Dóra kérte, hogy az izom, a szív és az idegi kapcsolat jelenjen meg a zenében. Ezt kellett megálmodnom, és ebből született meg az a texturált hangzás, ami aláfesti ezt a jelenetet.”
A Spartacus különlegessége az is, hogy Aram Hacsaturján klasszikus zenéje és Nagysolymosi Gábor kortárs kompozíciói jól kiegészítik egymást. „Óriási megtiszteltetés volt Hacsaturján mellé bekerülni, és külön köszönöm Barta Dórának az újabb megtisztelő felkérést erre az alkotói feladatra” – hangsúlyozza a zeneszerző. „A próbafolyamat során folyamatosan figyeltük, hol van szükség visszafogottságra, hol fér el nagyobb kontraszt. A cél az volt, hogy a klasszikus és a modern hangzás természetes egységgé váljon.”
Ebben nagy szerepe volt annak is, hogy Nagysolymosi Gábor aktívan részt vett a próbákon. A zenék egy része a helyszínen, élőben formálódott tovább az alkotótársakkal - Barta Dórával, Nagy Nikolett társkoreográfussal és Rónai Attila mozgástervezővel -, valamint a táncosokkal való konzultációk során. „Láttam, hogy mivel tudom segíteni őket ritmikailag, hogyan tudnak kényelmesen és pontosan beleállni egy-egy jelenetbe.” Így az alkotófolyamat valódi csapatmunkává vált.
A zeneszerző filmes tapasztalatai is erősen jelen vannak az előadásban. Nagysolymosi Gábor vizuális típusnak vallja magát: „Hallom, amit látok, és látom, amit hallok.” Nemzetközi munkái során megszokta, hogy zenében kell megteremtenie egy teljes világot. „Nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy a FIFA 2022-es katari stadionavatójának nyitányát én komponálhattam. A hercegnek az volt a kérése, hogy a hollywoodi filmzenehangzást ötvözzem arab zenei motívumokkal, és jelenítsem meg zenében a pompa jelképét, az arany színt. Mindezt összegyúrtam, és utána egy 80 fős stáb kezdett el a grafikákon dolgozni.”
A Spartacus esetében is filmes ihletésű, karakteres hangzás született, amelyben a Gladiátor vagy a 300 című filmek atmoszférája éppúgy felsejlik, mint a történelmi kutatás és Hacsaturján életművének tanulmányozása. Az előadásban hallhatóak olyan egyedileg kreált hangok is, melyeket Gábor szakmai supervisorával, Horváth Antóniával együtt tervezett meg és rögzített, aki évek óta segíti a zeneszerző munkáját.
A személyes kötődés pedig külön színt adott a munkának. Nagysolymosi Gábor ugyanis Kecskeméten nőtt fel, így számára a helyi színházban dolgozni nemcsak szakmai kihívást, hanem fontos érzelmi kötődést is jelent. „Kecskeméthez mindig visszahúz a szívem. Hatalmas megtiszteltetés, hogy itt komponálhatok. Az előadás sikere – az állótaps, a közönség visszajelzései – számomra is megerősítést adtak: világszínvonalú produkció született. Amikor látod, hogy a zene inspirálja a táncosokat, és minden egyes hangra megszületik egy mozdulat, az leírhatatlan élmény. A Spartacus esetében ez az alkotói összhang vált az előadás egyik legnagyobb erejévé.”