Fodor György: Igen ritkán játszott darab kerül bemutatásra az idei Shakespeare Fesztiválon. Elárulná, hogyan talált rá éppen erre a műre?
Horváth Csaba: „Ez feketén-fehéren úgy nézett ki, hogy Gedeon József igazgató úrtól kaptam egy listát az elmúlt évek bemutatóiról, és választhattam, hogy melyiket viszem színre. Számomra ez a darab tűnt a legizgalmasabbnak. Ez volt az az előadás, amiről én úgy éreztem, hogy témáját, formáját illetően alkalmas arra, hogy egy olyan nyelven mondjuk el, amelyen én és a Forte Társulat dolgozni szokott, ahol is a mozgás, a fizikalitás elég szerves része, nyelvezete, stílusa a munkának.”

FGY: Akkor talán mondhatjuk, hogy ez alkalommal abban lesz új Shakespeare értelmezés ez a szín¬házban látott produkció, hogy Ön a táncnak és mozgáskultúrának fontos szerepet ad?
HCS: „Igazán nem tisztem eldönteni, mennyiben új értelmezés ez. Az biztos, hogy a mozgás elsődleges szerephez jut, de a történet ugyanúgy el lesz mesélve, mint egy hagyományos színházi előadás alkalmával. Ehhez persze még a zenei élmény is társul.”

FGY: A zeneiség, a fizikalitás, a történet kettős „mozgatása” lehet szerzői szándék, vagy alapkoncepció eredménye?
HCS: „Természetesen van alapkoncepció, amelynek az a funkciója, hogy elmondja, megmutassa, hogy egy háborús helyzetben mennyire nem talál táptalajt a szerelem, amely a költészet legerőteljesebb forrása tulajdonképpen. Az előadás során azt kívánom megfogalmazni, hogy a háború idején mennyire eldeformálódnak az emberek jellemileg, és a legtisztább érzés sem tud kiteljesülni. Az esztéták azt mondják, hogy ennek a színműnek nagyon széttartó a szerkezete, nem egységes a vonalvezetése, alapvetően egy diszhar-monikus műről van szó. Gyanítják, hogy ez az alkotás a Mester nem túl vidám időszakában született, de ennek ellenére tele van finom karikatúrával, humorral. Az én szándékom ezt a humort átmenteni az előadásba.”

FGY: Említette, hogy háborús helyzetről van szó. Ez konkrétan egy történelmi hátteret ad a darabnak. Mennyire sikerült ebbe belehelyez¬kedni?
HCS: „Nyilván, amikor egy darabot választ az ember, érzi az aktualitását a történelmi háttér fontossága mel-lett, de én mindig törekszem a direkt kortársiasítást elkerülni. Árnyalatok¬ban megragadható némi politikai és szociális jelenkor, de a cél, hogy az absztrakció jelen legyen, én is az el¬vonatkoztatott formákat forszírozom, hogy azokon keresztül legyen elmesélve a történet.”

FGY: Egy darab aktualitását adhatja az is, hogy kiváló kortárs színművészek játszanak benne. Je¬len esetben László Zsolt és Tompos Kátya. Dolgozott már velük együtt?
HCS: „A Zsolttal igen, többször is (pl. 2002 Bánk bán, vagy 2005 Mester és Margarita), kerülgettük egymást, és örülök, hogy vállalta a velem való munkát. A Kátyával még nem dolgoztam együtt, de nagyon izgalmas színésznőnek tartom, és az előadásnak lesz egy meghatározó zenei betéte, amely során Kátya köztudottan gyönyörű hangja hallható majd.”

FGY: Tompos művésznő fellép a Jazzonett produkcióban is, amelyet valószínűleg szintúgy izgalmassá fog tenni. Mit ad nekünk e mellett Matkó Tamás zenei világa, aki zeneszerző¬ként jegyzi a darabot?
HCS: „Szerencsére Tamás nagy¬szerűen valósította meg azt a zenei koncepciót, amit elgondoltam. A betétek szardíniai, korzikai és ógörög motívumok mentén lesznek megkomponálva. Élőzene, énekelt zene, a színészek bizonyos helyzetekben hangszereken játszanak, olykor pedig kórusműveket énekelnek.”

FGY: Mindehhez mit tesz hozzá Upor László dramaturgiája? Milyen újítást vagy érdekességet tartogat?
HCS: „Upor László egy nagyon ra¬cionális dramaturg, igen következetes vonal mentén rajzolja meg a darab lényegi mondanivalóját.”

FGY: A zeneszerző, a dramaturg és a koreográfus-rendező együttes munkájában hogyan lehet megtalálni a harmóniát?
HCS: „Minden darab rendezésekor arra törekedtem, hogy a fizikalitás, a zene és a szöveg, a nyelvi elemek, részecskék a helyükre kerüljenek. Olyan ez, mint egy kirakójáték, ahol a néző remélhetőleg látja a végén a kész képet, amely a távozás előtt beleég a tudatába.”

FGY: Ön mindezt belülről és kívülről is látta, hiszen találkozott már Shakespeare-rel nézőként, de színészként (Hamlet) és koreográfusként is (A vihar). Milyen emlékei vannak ezekről a találkozásokról?
HCS: „Valóban. A vihart Zsámbéki tanár úr rendezésében csináltam még 1999-ben a Katona József Színházban. A Hamlet merőben más, hiszen 10 évvel később, nagyobb tapasztalattal, táncos-színészként irdatlan kemény munka volt Zsótér Sándor zseniális rendezésével. Feledhetetlen időszak, amelynek tulajdonképpen köszönhető, hogy engem elragadott a Shakespeare-örvény, a nyelvezet, ez a fajta költészet, szellem és szellemesség. Nagyon sok párhuzamot találok a művek között nyelviségben, sőt markáns, felismerhető stiláris jegyeket is, úgymint motívumok, karakterek, figurák, szituációk.”

FGY: Shakespeare jelenleg a Vár¬színházba vezette Önt. Ez azonban nem az első gyulai látogatása. Tavaly pl. a Sakk-játék kapcsán járt már városunkban. Milyen emléket őriz az itt tartózkodásáról?
HCS: „Előtte is szívesen megfordultam ott. Elsőként 1999-ben Szász János rendezővel. Azóta többször is más-más minőségben. A tavalyi munka rengeteg tanulsággal szolgált. Rádöbbentem, hogy Gyula híres szülöttének, Erkel Ferencnek a zenéje mennyire alkalmas arra, hogy egy kortárs tánckoreográfia alapjául szolgáljon. Megismertem a zeneszerző munkásságát, és ez által valamelyest a várost is.”

FGY: Nemcsak Magyarországot járta be és ismerte meg, hanem igen messze is eljutott kis hazánktól. Nem kisebb koreográfus-színésszel dolgozott együtt, mint a japán butómester, Min Tanaka. Hogyan tudta hasznosítani a tőle tanultakat itthon, az európai színházi világban?
HCS: „Mindig is vonzott a Távol-Kelet és a butó-tánc. Tanaka megtanította velem, hogyan lehet a testről, a test fizikális lehetőségeiről költőien gondolkodni. Rövid találkozás, de tartós barátság jellemzi kapcsolatunkat, amelyből még ma is tudok kamatoztatni.”

FGY: Nem csak Kelet, hanem Nyugat felé is orientálódott. Gyakran járt Bostonban, illetve az American Repertory Theatre-ben. Tanít, rendez még odakinn?
HCS: „Most már nem. Egy ideig kijártunk Szász János rendező barátommal, és segítettünk néhány darab megalkotásában. Emellett az ART mellett működik a Harward Egyetem drámaiskolája, és ott tanítottam, legfőképpen színpadi mozgást színészeknek.”

FGY: Tanárként is közreműködik a magyar színházi közéletben, hiszen a Színház- és Filmművészeti Egyetemen osztályfőnök. Mit oktat?
HCS: „Jelenleg másodéves az osztályom, és igen kemény munkát végeznek, hiszen a szak, amire járnak, a fizikai színházi koreográfus szak a színházrendező egyik szakiránya újszerű, komplex képzést biztosít.”

FGY: A színházi rendezés, koreográfia, oktatás, színészi játék, tánc, zenealkotás mellett marad-e ideje szabadon tevékenykedni a mindennapokban?
HCS: „Szerencsés vagyok, mert a munkám a hobbim. Mindig is a zene és tánc kapcsolata kötött le. Ezen kívül természetesen legfontosabb a családom, hiszen van egy 17 éves és egy 3 hónapos lányom. Szabadidőmet velük töltöm.”

FGY: Bizonyára büszkék lesznek édesapjuk sokszínűségére. Nekik lesz, Önnek van kedvenc színházi szerepe?
HCS: „Rengeteg. Nagy élmény volt Balgát játszani a Csongor és Tünde angol változatában, a Merlin Színházban, 1997-ben. Legutóbb a Hamlet szerep lelkesített. Mostanság a Társulat érdekében háttérbe szorult a színészi aktivitásom, de tervezem, hogy olyan darabokat rendezek majd, ahol magam is színpadra állhatok, hiszen nem szeretnék leszállni a deszkákról.”
FGY: Ehhez kívánunk erőt, kitartást, és várjuk a Troilus és Cressida gyulai bemutatkozását az Ön rendezésében!