• Milyen kötődések, viszonyok határozzák meg a te Jelena Andrejevnádat?
• Pétervári szenátor lánya, aki hozzászokott, hogy mindene megvan. Konzervatóriumot végzett, majd férjhez ment, és abbahagyta a zongorázást, mert férjét zavarta a zene. Mindig azt az utat választotta, ami a legkevesebb konfliktussal jár, s ez végül a teljes önfeladásba vezetett. Beleszeret Asztrovba, de azzal a szerelemmel sem mer szembenézni. Úgy telik el az élete, hogy mindene megvan, de semminek sem tud örülni, mert semmiért sem dolgozott meg. Az ő drámája az élet vállalásának lustasága.

• Rossz döntések következménye? Tényleg lehetett volna zongoraművész?
• Lehetett volna, ha nem lett volna erre is lusta. A tehetség erő, de ha nem használod, ellened fordul. Jelena valószínűleg soha nem válhatott volna a legnagyobbak egyikévé, mert az igazi, mély, Isten adta tehetség előbb-utóbb utat tör magának. De a képességei alkalmassá tették arra, hogy jó zongorista legyen belőle. Mégsem lett, mert a férjét zavarta a játéka, s ő a legegyszerűbb megoldást választotta: feladta. Az előadás egyik legfájdalmasabb pillanata számomra az, amikor Jelena elmondja, hogy ő a férje életében, a zenében és tulajdonképpen mindenben epizódszereplő. És ott van mellette Szonya, az egyszerű, dolgos, kemény lány, aki halálosan szerelmes Asztrovba, s bár az nem szereti viszont, ő mégis boldog. Boldog attól, hogy fölkel a nap, és tudja, hogy látni fogja Asztrovot. Jelena soha nem érzett ilyet, pedig sokkal több adatott meg neki. A boldogság alapja, hogy tenni kell – önmagamért, másokért, a világért. Aki nem tesz, annak nincs mibe megkapaszkodni, és végül a semmibe hullik.

• Kinek ajánlanád az előadást? Milyen élethelyzetben?
• Mindenkinek. A 13 éves fiamat is elhozom, mert nem kell nagy élettapasztalat ahhoz, hogy működjön. Nagyon humoros, nagyon tartalmas és nagyon elgondolkodtató.

• Meg kellett küzdened a szereppel?
• Először fogalmam sem volt, mit csinálok egy olyan figurával, akinek folyamatosan azt mondják, hogy milyen szép és milyen lusta. Nem vagyok se szép, se lusta. Aztán pontosan abba az elveszettségbe, tehetetlenségbe, érzékenységbe szerettem bele, ami először idegen volt számomra. Nem ítélem el Jelenát. Végtelenül esendőnek látom őt: gyengének született, amiről nem tehet, de a saját sorsáért akkor is ő a felelős. Nem lehet mindig kikerülni a konfliktusokat. Ha ez az asszony a menekülés helyett kiállt volna magáért, akkor sokkal hamarabb kiderül, hogy változtatnia kell, különben rámegy az élete. De ő inkább eltakarta a szemét, nem nézett bele a tükörbe.

• Lehet kiút?
• Ha vállalná, hogy elhagyja a férjét, és hozzákezdene a saját életéhez, akkor igen. De nem vállalja.

• Milyen volt a közös munka a Ványát alakító Nagy Viktorral?
• Viktorban az a csodálatos, hogy amellett, hogy fantasztikus színész, akinek hihetetlenül sokrétű és gazdag az érzelmi skálája, elképesztő humora is van. Ványa összes vergődését, kisszerűségét, esendőségét olyan módon tudja megfogalmazni, amitől egyszerre szakad rá a nézőre a sírás és a nevetés. Ugyanakkor csodálatos partner, aki mindent megtesz azért, hogy a másik jó legyen. Ha csak tehetem, nézem a jeleneteit, mert imádom! Szerintem őt mindenkinek látni kell! Egészen különleges!

• Csehov darabjai kortalanok: bármikor, bárhol, bárkinek - működnek. Szerinted miért?
• Mert emberekről írt. Az ember pedig nem változik. Szeretünk, féltünk, rosszul döntünk, elbukunk, vágyakozunk... Az alapvető kérdések nem változnak. És ezekről Csehov pontosan és gyönyörű szépen írt, ami mindig érvényes lesz.
Rákász Judit