A Kecskeméti Nemzeti zeneszerzője, karmestere, vezénylő korrepetítora A cigánylány tánca címmel írt rapszódiát zongorára és szimfonikus zenekarra, amelyet a Nagyszínházban rögzítettek február 1-jén. Látó Richárd mesélt a zenemű születésének körülményeiről, illetve arról, hogyan éli meg ezt a különös időszakot, amelyhez hasonlót még nem tapasztalt pályafutása során.

Látó Richárd

Látó Richárd szerzeményeit több ízben sikeresen bírálta már el az utóbbi években a Nemzeti Kulturális Alap Zeneművészet Kollégiuma. 2014-ben írt szimfonikus oratóriuma egészen Los Angelesig jutott. Ezt követően egy zongoraversenynek szavaztak bizalmat: így született a Requiem - Fantasy Piano Concerto zongorára, szimfonikus zenekarra és narrátorra. Sirkó László, a Kecskeméti Nemzeti színművésze volt a narrátor a műben, Kovács Levente játszotta a szólót és a Szegedi Szimfonikus Zenekart vezényelte a szerző, aki édesanyja emlékére írta ezt a darabot. 2018-ban szintén az NKA pályázatára íródott A cigánylány tánca, majd a legutóbbi sikeres elbírálásnak köszönhetően felvétel is készült a rapszódiából.

“Cseke Péter direktor és Károly Katalin zenei vezető egyaránt áldását adta rá, hogy a Kecskeméti Nemzeti nagyszínpadán próbálhassuk és rögzíthessük a művet, amiért rendkívül hálás vagyok” - mondja Látó Richárd, aki a színházi munkán kívül zeneszerzőként ad teret kreativitásának: “leülök zongorázni, és dallam születik azokból az ingerekből, amik aznap értek”.

Látó Richárd és Madarász Éva

Vajon milyen körülmények ihlették A cigánylány táncát? “Édesanyám halála óta nem sírtam. Gyülemlett bennem a tengernyi negatív érzelem, növekedett egy tüske. Akkortájt a munkába menekültem. Amikor azonban Kovács Levente a szegedi Requiem-bemutatón letette az utolsó hangot, felszabadult bennem valami: mintha legördült volna egy hatalmas kő a lelkemről. Elérkezett ezáltal az életemben egy olyan időszak, amikor elengedtem azt, akit oly nagyon gyászoltam. Elfelejteni soha nem fogom, de képes lettem a történtek elfogadására. Ekkor úgy éreztem, kell most egy másfajta érzelmekből táplálkozó zenét írnom, hogy ezúttal ne a szenvedést, a depressziót és a gyászt plántáljam egy műbe, hanem szülessen valami vidám és felszabadító.”

Látó Richárd és felesége

“Elkezdtem próbálkozni különböző motívumokkal. A virtuóz zongorajátékot szerettem volna szenvedéllyel megtölteni, mivel hiszem, hogy enélkül nem lehet játszani, zenélni. Összegyűjtöttem tehát azokat a zenei gondolatokat, érzelmeket, amelyek mostanában bennem kavarogtak és elindultam velük” - meséli a rapszódia születéséről Látó Richárd, akit ebben a munkafolyamatban is inspirált nagy példaképe, Szergej Rahmanyinov. “A második tétel motívumai már akkor megfogantak bennem, amikor megismertem és elkezdtem udvarolni a feleségemnek. Akkor évekre félretettem, de most elővettem, kidolgoztam és köréjük építettem az egész kompozíciót.”

Madarász Éva

Egy lány, egy nő táncát zsigerből a szenvedélyes, sugárzó, erőteljes érzelmekkel azonosítjuk. A zeneszerző fő karaktere A cigánylány táncában ugyanilyen tüzes, lángoló és inspiráló.

“Remekül illeszkedtek ebbe a víziómba Madarász Éva és Kovács Levente zongoraművészek. Éva játssza a zongoraszólót a műben, hiszen nőként azonosulni tud ezekkel a bensőséges pillanatokkal, ezáltal kiválóan meg tudja formálni és mutatni őket. Levente a különböző zenekari részekből játszik részleteket - a fuvolát, a klarinétot és a fúvósokat, én pedig kísérem őket. Tóth Jázmin, színházunk koncertmestere élő hegedűszólóval, illetve Ferencz Bálint színművész narrációval járul hozzá a mű teljességéhez. Nagy örömömre szolgál, hogy ők is elfogadták a felkérésem erre a közös munkára.”

Kovács Levente

A videófelvétellel nem áll meg A cigánylány tánca, sőt, nagy tervei vannak a szerzőnek vele a későbbiekben. Ehhez azonban enyhülnie kell a járványügyi korlátozásoknak. Látó Richárd optimizmussal tekint a jövőbe.

“Bízom benne, hogy egyszer úgy, ahogyan megálmodtam, egy 40 fős zenekar viszi majd színpadra A cigánylány táncát. Hiszem, hogy ennek is elérkezik az ideje és akkor bízom benne, hogy a várt hatás sem marad majd el…”

Fotók: ifj. Háry Péter