– Miért nem látja önt mostanában a közönség a színpadon?
– Május 26-án operáltak gerinccsatorna szűkülettel. A műtét maga két vágás volt és utána valóban eltűnt a lábaimban lévő restség és a fájdalom. Megmaradt viszont a medencémben lévő probléma, ami miatt nem tudok egyelőre stabilan állni és gyógytornára van szükség. Ez viszont nem sima gyógytorna lesz, hanem személyre szóló kezelés kell, amit egy Budakeszin található rehabilitációs központban kapok majd meg. A varratszedés és a sebészi zárójelentés után ide fogok beköltözni egy időre.

– Hogyan telik a lábadozás?
– Azt hiszem, én rossz beteg vagyok, nagyon nehezen viselem a szabad mozgás hiányát. Régebben nagyon szerettem biciklizni is, de egy idő után gyakran elestem. Mindig az útpadkáról próbáltam felszállni a kerékpárra, mert úgy könnyebb volt, de féltem, hogy eldőlök. Gábor Miklós egy „tudós” színész, aki mellesleg remekül ír, a naplójában lejegyezte, hogy milyen megpróbáltatásokon ment át miután elesett a jégen, és megrepedt a csont a lábában. A gipszeléstől begyulladtak az erek és három hónapig feküdt a kórházban, úgyhogy ezt az időt arra használta fel, hogy írt, és okos embereket hívott be magához beszélgetőpartnernek. Azt hiszem, hogy ha egy színész nem csinálhatja azt, amit szeret, akkor elsatnyul és a betegségét is nehezebben viseli. Megjelennek benne a kételyek, hogy vajon ez már örökre így marad, és még más nyomasztó kérdések.

– Hiányzik a színpad?
– Az utóbbi időben folyamatosan olyan szerepeket kaptam, amelyekben beteget játszottam. Így volt ez már tavaly is a Száll a kakukk fészkére esetében, de idén a Revizorban is kerekesszékben voltam a színpadon. Ez utóbbiban például egy német orvost játszom, aki úgy doktorál az orosz faluban, hogy egyáltalán nem beszéli a nyelvet. Ezt a szerepet most Sirkó László kollégám vette át tőlem, de remélem, hogy a szeptemberi új évadra már gyógyultan térhetek vissza! Ugyan az új évad szereposztását még nem ismerem, de nagyon kíváncsian várom és remélem, hogy nem lesz benne beteg ember, vagy ha igen, akkor azt nem én játszom!

Nagyon szeretném a gyógyulást, és ha lesz még egy operáció, azt is vállalom, csak jelen tudjak lenni teljes értékűen a színpadon. A színész színpad nélkül olyan, mint a vőlegény kard nélkül.

Bajáki Zsani írását ide kattintva olvashatják tovább.