És pont olyan túlzón édeskés is. Időről időre elő is veszik ezt a témát: vagy mint bájos filmecskét, vagy éppen írnak belőle egy musicalt.

Mondjuk éppen a szabadkai születésű magyar Lévay Szilveszter zenéjével: mely ezúttal is dallam-gazdag, sikerült és fülbemászó. Michael Kunze: a prágai születésű német pedig - aki egyébként Lévayval 1975-ben megírta a Billboard listavezető 'Fly Robin Fly'-t - bevált alkotótársának kerített egy történetet a zene köré. Melynek ugyan csak annyi köze van a témához, mint a barokk operáknak; de azért maga az alaptéma ötletes, még ha morbid is.

Csakhogy nekünk, magyaroknak az aradi akasztófás, a nemzetiségieket sunyin lázító, a világháborúba sodró Ferenc Jóska még a monarchia aranyévei ellenére sem az a kedélyes figura, mint az osztrákoknak. És nekünk, magyaroknak Erzsébet királyné sem az a cukros-szirupos szenvedő-szenvelgő nő, aki az osztrákoknak: hanem egy öntudatos, korát évszázaddal megelőző, művelt, okos, szuverén asszony. Nem véletlen hasonlítják manapság a néhai Diana brit hercegnőhöz. Erzsébet nem Sissy; egy igazi ikon nem valami csini édes bábu.

Pláne, ha odatesszük mellé a számára is ellenállhatatlan világfit: a „szép akasztottat" - Andrássy Gyula miniszterelnököt. Ferenc József mellé meg az igazi testi-lelki társát: Katharina Schratt színésznőt. Izgalmas drámai szálakat is szőhetnénk belőlük, ugye?

Nos, ilyen, a délelőtti háziasszonyi tévés idillt beárnyékoló irányokat, vagy történelmi összefüggéseket nem kell várni ettől a darabtól. Csattanó csókok, lukra futott nagy érzelmek, meg a gonosz anyakirályné. Meg még egyszer a gonosz anyakirályné. Óriásplakátokra is ki lehetne tenni olyan nagyon gonosz. Mert csak ő tehet mindenről, ő a fő gonosz, szegény Ferike Józsika semmiről sem tehet, mert ő pont olyan 'gemütlich und gut' mint a szalámi címkén - csak szenved, és szegény Sissy is vele szenved.

Pedig érdekes kor lenne ez, hiszen a forradalmi technikai és társadalmi átalakulások kora; Bécsben konkrétan Semmelweis, Freud és Herzl kora - na és főleg Rudolf trónörökösé, Vetsera Mária bárónőé, Kaiser Franz Joseph és Elisabeth kora.

Jól tették a musical fordítói, hogy meghagyták a címnek a német változatot: Elisabeth - mert ennek a darabnak csak távoli utalások révén lehet köze Erzsébet királynéhoz; és nagyon remélem, hogy a nézők csak kikapcsolódni jönnek, és nem a musical alapján próbálnak majd képet alkotni a korról.

Szente Vajk rendező viszont nagyon jól átláthatta a helyzetet, mert nem történelmi musicalt akart rendezni - hanem egy igazi látvány-musicalt: nagy szereposztással, mozgalmas színpaddal, rengeteg szereplővel, állandó interakcióval. Sikerült is neki: ragyogó ötletekkel, jól átlátva a produkció egészét vitte színpadra a művet. Koncepciójában központi szerepet kap a sok mozgás, a táncjelenetek, a változó képekben megjelenő álomszerű utalások.

A darabot végigvivő gyilkos (jellemző a darab prózai mélyszintjére, hogy még ez sem derül ki, hogy tulajdonképpen anarchista forradalmár) a „ráspolyos" Lucheni szerepében Szemenyei János egészen nagyot játszik és hatalmasakat énekel. Az anyacsászárné (Zsófia főhercegnő) szerepében Märcz Fruzsina ugyancsak nagyszerű pillanatokkal mutatja be hogy milyen kiváló énekes és mennyire sokoldalú színésznő. Koltai-Nagy Balázs pedig a Halál szerepében pazar: nagyon jó hang, nagyon jó stílus, nagyon elhitettető játék. Ferencz Józsefként pedig, még ha nem is annyira előtérben lévő szerepben, mint ők hárman - Orth Péter hozza a háttérbe szorított uralkodót.

Ahogyan a tapsrendben a végén jön ki a díva: jöjjön Elisabeth, azaz a szerepében látott Polyák Lilla - aki valóban egy igazi császárnői jelenségként van jelen a színpadon, kiválóan kivitelezett énekléssel, empatikus szerepformálással. S mellette a fiatal Sissy-t megformáló Kovács Gyopár kedves személyiséggel megformált játékát is ki kell, hogy emeljem.

S körülöttük ott az egész társulat: rengeteg, egyénenként is nagyszerű színészi alakítással a kisebb szerepekben is, hogy ilyen látványos és szórakoztató egésszé álljon össze az előadás. Kiváló teljesítményt nyújt a zenekar (karmester: Drucker Péter), velük együtt az énekkar szintúgy (zenei vezető: Károly Kati); a Kecskemét City Balett (koreográfus: Túri Lajos Péter) táncművészei pedig olyan erőt visznek ebbe a produkcióba, hogy valósággal motorként mozgatják a színpadi cselekményt a Rákay Tamás készítette álomszerű díszletben.

Az arc- és testfestések olyan drámaiak, hogy ilyen erős hatású sminkelést keveset látunk hazai színpadon - és nagyon jól működnek; éppúgy, mint az egészen excentrikus parókák. Mind-mind kiemelik a szereplők karakterét és ránézésre is sokat adnak minden közreműködő jellemrajzához. Telitalálat. Külön erénynek és a színrevitel egyik pontos meglátásának érzem, hogy a jelmezek terén (jelmeztervező Kovács Yvette Alida) igen éles határt húztak az alkotók: - a stilizált történelmi viseletekkel és a mellettük megjelenő extravagáns: a nyolcvanas évek neo-romantikus újhullámos és punk eladóinak (Adam Ant, Bow Wow Wow, Toto Coelo) fellépő ruháit idéző kosztümökkel. Valóság és álomszerűség, tánc és énekes próza válik el így egymástól és válik újra eggyé egy lenyűgözően látványos kavalkádban.

Színes, színvonalas, szórakoztató előadást készített Szente Vajk és a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház a híres musicalből - egy olyan hatásos, teljes társulati produkciót, mely a 125. éves teátrum minden erényét, színét, és erősségét képviseli. Nem véletlen tapsol állva az előadás végén a közönség: minden közreműködő megérdemli az elismerést, minden közreműködő maximálisan odateszi magát és tudása legjavát nyújtja.

Komlós József JR

Fotó: Ujvári Sándor