Társulat
Nádasi László
Születési hely:Csabrendek
Egy Sümeg melletti kis településről, Csabrendekről származik. Győrben érettségizett, egy közlekedési szakközépiskolában. A Győri Közlekedési- és Távközlési Műszaki Főiskola felé hajlott így a pályája, de tudta, hogy nincs sok köze hozzá, habár ezidőtájt kamionvezető akart lenni. Ezért aztán képesítés nélküli tanító volt Csabrendeken, ahol édesanyja tanítóként dolgozik. Másfél év katonaság után Budapesten dolgozott egy könyvesboltban (1987), ahová betévedtek a Hold Színháza plakátragasztói. Ennél a társulatnál aztán tíz évig játszott. Eközben több más produkcióban is szerepelt: Andaxínház, Utolsó Vonal. Soha nem felvételizett a Színművészeti Főiskolára, sűrűn jár moziba és más színházakba is, évente egy bizonyos dózis rossz előadást is megnéz.
Legfontosabb szerepei:
Kleist: Amphitryon (Amphitryon)
Kántor Péter: Brémai muzsikusok (Csacsi)
Forgács András: A Szűz, a Hulla, a Püspök és a kések (Ezredes)
Szilágyi Andor: Grimm mese (Több de Minimum Ezeréves Fa, Pillangó)
Csáth Géza: Zách Klára (Kornelius)
Andersen: A császár új ruhája (Dr. Düftin kancellár)
Zalán Tibor: Halvérfesték (Fodor)
Hanoch Levin: Nőtlenek és hajadonok (Szarabino)
Vörös István: Svejk, a féregirtó (Gregor Samsa)
Forgács András: A görény dala (Dr. Taube)
Albee: Zoo story (Peter)
Szemétre a vénasszonnyal! (Bolhaidomár)
Szőke Szabolcs: Bohócbiblia (Ripacs)
Mosonyi-Szőke: Csipkerózsika (Királyi egér, Király)
Arany-Balla-Szőke: Rózsa és Ibolya (Tündérföld öreg királya)
Film:
Kontroll (rend.: Antal Nimród)

Színházi munkái
Barbara őrnagy G. B. Shaw után
Stúdió K.
2005/2006
rendező: Fodor Tamás
Baines tiszteletesa Szív Gárda tábornoka
Szőke Szabolcs
Csődcsicsergő, avagy Művésznő a csúcsponton
Stúdió K.
2004/2005
rendező: Szőke Szabolcs
A karmester
Forgách András
A görény dala
Stúdió K.
2003/2004
rendező: Fodor Tamás
Dr. Taubeazaz Cyrill Baitz, azaz Beátus Károly, orvos és forradalmár
Armand Joffryhulla
Avram Romanicsmaszkmester a Kievi Nagyszínházban
Reb Mendelszabómester Bukovinában
Inkvizitora Szentszék szolgálatában
Szőke Szabolcs
Szemétre a vénasszonnyal!
Stúdió K.
2003/2004
rendező: Szőke Szabolcs
Bolhaidomár clown
Vörös István
Švejk, a féregirtó avagy a puska nem sül el
Stúdió K.
2003/2004
rendező: Fodor Tamás
Gregor Samsakereskedelmi ügynök
Szőke Szabolcs
Bohóc Biblia
Stúdió K.
2002/2003
rendező: Szőke Szabolcs
Ripacs, Bohóc, Bábjátékos, Júdás
Mosonyi Aliz
Csipkerózsika
Stúdió K.
2001/2002
rendező: Fodor Tamás
Királyi Egérnem szól semmit, csak szuszog
Királyreggeltõl estig uralkodik
Arany János - Balla Zsófia
Rózsa és Ibolya
Stúdió K.
2000/2001
rendező: Fodor Tamás
Tündérföld öreg királya
Zalán Tibor
Halvérfesték
Stúdió K.
2000/2001
rendező: Fodor Tamás
Fodor Kálmána násza, kideríthetetlen roncs