- 2024/2025
- 2023/2024
- 2022/2023
- 2021/2022
- 2020/2021
- 2019/2020
- 2018/2019
- 2017/2018
- 2016/2017
- 2015/2016
- 2014/2015
- 2013/2014
- 2012/2013
- 2011/2012
- 2010/2011
- 2009/2010
- 2008/2009
- 2007/2008
- 2006/2007
- 2005/2006
- 2004/2005
- 2003/2004
- 2002/2003
- 2001/2002
- 2000/2001
- 1985/1986
- 1977/1978
- 1976/1977
- 1975/1976
- 1974/1975
- 1973/1974
- 1972/1973
- 1971/1972
- 1970/1971
Amphitryon
komédia két részben
Kecskeméti Üzemszínház
2004. 07. 01.
Köztudomású, hogy az Amphitryon-témát négy kiváló drámaíró is feldolgozta már. Ez az oka, hogy újra az anyaghoz nyúlok most. Ha ők négyen kevésbé kiválóak, nem lenne indíték eredményeik
átvételére.
Plautus írta meg a legerőteljesebb Amphitryont, Moliére írta a legügyesebbet,
Dryden a legszemtelenebbül érzékit, Kleist a legmélyebbet. A maga módján mindegyik felülmúlhatatlan, érdemes azonban megkísérelni, hátha jeles erényeik ugyanabban a darabban \'is egyesíthetők.
Az anyag „magja\" az a kérdés, mi történik akkor, ha egy isten belekeveredik az emberi társadalom ügyes-bajos dolgaiba. Dőrének tekintjük akkor ezt az istent, nevetséges kizsákmányolóként gúnyolhatjuk: ezt tette Moliére és Dryden. De - így Plautus és Kleist, így én magam - fontosnak is tarthatjuk személyét. Akkor Jupiter
minden emberi lehetőségünk összefoglalója, megtestesítője; akkor -tökéletes emberként jelenik meg a valódi emberek között, ahogyan a majmok között Tarzan. Akkor e világ megzavarója és előrelendítője, amiképpen az emberi tökéletesség képzete mindig is megzavarta és előrelendítette a világot.
A helyzet egérszerre nevetséges és komoly. Plautus és Kleist elválasztotta a
nevetségességet a komolyságtól: Plautus gyönyörűségesen, de megismételhetetlenül, Kleist bonyolultan, ziláltan. Ami Plautusban ma elavult, nem egyéb, mint hogy ő még hitt a görög istenekben; ami Kleistben ma elavult, nem egyéb, mint hogy ő már nem hitt bennük.
(PETER HACKS: „AMPHITRYON\"-OMHOZ)
átvételére.
Plautus írta meg a legerőteljesebb Amphitryont, Moliére írta a legügyesebbet,
Dryden a legszemtelenebbül érzékit, Kleist a legmélyebbet. A maga módján mindegyik felülmúlhatatlan, érdemes azonban megkísérelni, hátha jeles erényeik ugyanabban a darabban \'is egyesíthetők.
Az anyag „magja\" az a kérdés, mi történik akkor, ha egy isten belekeveredik az emberi társadalom ügyes-bajos dolgaiba. Dőrének tekintjük akkor ezt az istent, nevetséges kizsákmányolóként gúnyolhatjuk: ezt tette Moliére és Dryden. De - így Plautus és Kleist, így én magam - fontosnak is tarthatjuk személyét. Akkor Jupiter
minden emberi lehetőségünk összefoglalója, megtestesítője; akkor -tökéletes emberként jelenik meg a valódi emberek között, ahogyan a majmok között Tarzan. Akkor e világ megzavarója és előrelendítője, amiképpen az emberi tökéletesség képzete mindig is megzavarta és előrelendítette a világot.
A helyzet egérszerre nevetséges és komoly. Plautus és Kleist elválasztotta a
nevetségességet a komolyságtól: Plautus gyönyörűségesen, de megismételhetetlenül, Kleist bonyolultan, ziláltan. Ami Plautusban ma elavult, nem egyéb, mint hogy ő még hitt a görög istenekben; ami Kleistben ma elavult, nem egyéb, mint hogy ő már nem hitt bennük.
(PETER HACKS: „AMPHITRYON\"-OMHOZ)
- Előadás
Szereposztás
- JupiterKőszegi Ákos
- MercuriusSzokolai Péter
- AmphitryonHegedűs Zoltán
- SosiasEpres Attila
- AlcmeneDanyi Judit
- Az éjBáhner Péter
- rendezőBodolay
- díszlettervezőMira János
- jelmeztervezőGadus Erika