GAUTIER MARGIT
avagy
a KAMÉLIÁS HÖLGY esete...




Ifjabb Alexandre Dumas:
Visszatérve Párizsba, megírtam ezt a történetet úgy, ahogy nekem elbeszélték. Csak egy érdeme van - amit talán sokan kétségbe fognak vonni -, egy érdeme van, hogy való. Nem vonom le belőle azt a következtetést, hogy valamennyi Margittal egysorsú leány meg tudja tenni, amit ő megtett. Nem, csak ismertem egy esetet, melyben egy ilyen leány igazán szeretett életében, s e szerelme meggyötörte, és a szerelmébe belehalt.
Elmondtam az olvasónak, amit tudtam.
Kötelességem volt.

MARGIT és PRUDENCE Belefáradtam már abba, hogy a férfiak mindig ugyanazt kérik tőlem, megfizetnek, és azzal végeztek velem. Ha azok, akik most kezdik szégyenletes mesterségüket gyakorolni, tudnák, hogy mi az, inkább szobalányok lennének. De nem, a hiúság, hogy toalettjeink, hintónk, gyémántjaink legyenek, magával ragad. Hiszünk annak, amit hallottunk, mert a prostitúciónak is megvan a maga hite. Közben pedig elhasználjuk szívünket, testünket, szépségünket. Félnek tőlünk, mint a vadállatoktól, megvetnek bennünket páriák módjára, mindig olyanok vannak körülöttünk, akik többet vesznek el tőlünk, mint amit adnak érte, s egy szép napon kutya módjára döglünk meg, miután tönkretettünk másokat, és magunkat is tönkretettük.

MARGIT LEVELE
„Kedves Armande-om, beteg vagyok, betegségem azok közül való, melyek gyógyíthatatlanok. Azt kérdezi tőlem, megbocsátok-e. Ó, szívesen, mert a fájdalom, amelyet okozott, nem volt egyéb, mint szerelmének bizonyítéka...”