Az alapművet soha nem játszották a kecskeméti Katona József Színházban. Ma már vitathatatlan klasszikus. A nyolcvanas években ez a darab mentett meg a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, amikor a másik neoklasszikus: Mrożek okán ismét ki akartak csapatni, - a lengyelországi katonai puccs után.
Nem szoktam semmit újrarendezni. A címszereplő most mégis újra vonz: színészeinkkel együtt hozzáöregedtünk az egykori polgári szalonhoz, - ahol Ionesco ellenszínműve máig provokál.
Lehet-e ennél mulatságosabb nyári esténk?
Mikor kamaszkorunkban, iskolánk klubjában először hallottam a művet, egy lelkes magyartanárnő szervezésében, az Állami Bábszínház színészeinek tolmácsolásában: - majd leestünk a székről, - a röhögéstől.
Ezt az alapélményemet szeretném visszaidézni, 2006. nyarán a Nagyszínház mögött, éjjel, a Kamion tetején, - háttérben az Üzemszínházzal.
Abszurdot csak realistán érdemes játszani.
Irány a darabzáró refrén: Kint sincs senki, bent sincs senki, koccintsunk csak
C’est pas par la, c’est par ici, C’est pas par la, c’est par ici, - etc.