Amikor megszületik egy gyermek, lelkének-egyéniségének „tabula rasa”-ját teleírja lassan az élet. Elsősorban a szülők, a közvetlen környezete, majd ez a kör egyre bővül, és a szocializáció folyamata végeláthatatlan, kibogozhatatlan krikszkrakszokkal és kacskaringókkal pingálja tele az egyént, nagyban meghatározva ezzel, hogy ki is lesz, mi is lesz belőle.

Ha az a gyermek, akinek csupasz táblájára nem oly sok kerül a (szülői) szeretet ábráiból, nagy valószínűséggel keserű, sérülékeny személyiséggé válik, aki maga is sokkal nehezebben tud szeretet adni.

Pintér Béla Szutyok című drámájának hősei krónikus szeretethiányban szenvednek. Ezek a hősök a saját kis mikrokörnyezetükben elfoglalják a helyüket az adott hierarchiában, kialakítják a maguk kommunikációs csatornáit, berendezik magányukat, s észre sem veszik, hogy mennyire kegyetlenül bánnak egymással. És amikor a lélek szekrényében hiány van a szeretetből, abba borzasztó könnyen befészkel a gyűlölet.

Olyan szociálisan érzékeny és fontos témákat pendít meg ez a darab, mint a napjainkban egyre gyakoribb meddőség, illetve gyermektelenség, a kirekesztés, az állami gondozásban nevelkedő gyermekek helyzete, a kisebbségek iránti előítéletek, illetve a napjainkban ismét fejét felütő fajgyűlölet. Súlyos problémák ezek, mégis ez a színpadi szöveg rengeteg humorral és iróniával kezeli őket, így egyszerre tudunk nevetni és elborzadni is ezeken a karaktereken, illetve a helyzeteken, amelyekbe keverednek.