A Requiem csodálatos zenéje, mely önmagáért beszél, az emberiség történetének legismertebb gyászmiséje; olyan zenemű, mely a mindenkori koreográfus látásmódjának és ihletettségének köszönhetően, sajátos nézőponttal tovább bővíthető.

Barta Dóra rendező-koreográfus Mozart nagyívű zenéjén keresztül olyan történetet szeretne elmesélni, mely alapvető érzéseinkről beszél: „A Requiem kiválóan alkalmas arra, hogy olyasmiről beszélgessünk, melyről a hozzánk legközelebb állókkal is csak a legritkább esetben szoktunk. A történet azonban számomra nem csak a halálról szól. A születés, az élet csodája ugyanúgy megtalálható benne, mint az elmúlás; és számomra a Requiem a kettő közti időszakot is jelképezi.”

Barta Dóra Mozart zenéjét a gyász történeteként használja - azonban érdekes nézőpontból, egy kisfiú szemén át vizsgálja azt. A történetben megelevenedő alakok, a szülők, a rokonok, a barátok, sőt, maga a halál is sajátos módon viszonyul a gyászhoz, és az azt követő feldolgozáshoz. Az előadás érdekessége, hogy valóban igyekszik magáévá tenni ezt a gyermeki nézőpontot. A kisfiú szerető családjától körülvéve ismerkedik a világgal, melynek működését nem mindig érti; ezt az idegen hatást érzékelteti a rendezés azzal, hogy a kisfiút bábként jeleníti meg. Egy gyermek számára ugyanis a felnőttek világa ismeretlen terep – mint ahogy sokszor mi sem tudjuk, mi járhat az ő fejében.

A különböző művészeti ágak, a bábszínház, a zene és a tánc találkozása hozza létre ezt a személyes, újdonságként ható előadást; ahol közérthető, szívszorító történetben találkozik a reális és a transzcendens világ.

A Lux Aeterna Kőszegi Ákos tolmácsolásában hangzik el.