Egy ősbemutató lesz a kecskeméti teátrum 130. évadának első nagyszínházi premierje. Kodály Zoltán neve sokunk számára összefonódik az iskolai énekórákkal, a népdalokkal, a szolmizációval, a Kodály-módszerrel és azokkal a művekkel, amelyek nélkül elképzelhetetlen lenne a 20. századi magyar zenetörténet. De vajon el tudjuk-e képzelni drámai hősként?
Az alkotók most éppen erre vállalkoztak. A darab szerzői, Kovács Dominik és Kovács Viktor nem klasszikus életrajzot készítettek, és a rendező, Kovács Lehel sem a jól ismert Kodály-történetek sorát szeretné újra elmesélni. Inkább azt próbálják megmutatni, mi zajlott a háttérben: milyen ember volt, hogyan viszonyult a hatalomhoz, a szerelemhez, a veszteséghez, a saját korához, és hogyan maradhatott szabad egy olyan világban, amely folyamatosan megpróbálta keretek közé szorítani. A színház eszközeivel ábrázolják a hatalommal konfrontálódó, lázadó művész alakját.
„Fontos cél számomra, hogy úgy beszéljünk Kodály Zoltánról, hogy ne csak a köztudott, jól ismert mondatok hangozzanak el, hanem egy kicsit mögé lássunk” – fogalmazott Kovács Lehel, az előadás rendezője, a teátrum igazgatóhelyettese és művészeti vezetője. „Egy olyan alkotót szeretnénk megmutatni, aki egy egész nemzet sorsára és jövőjére hatással volt. A hatalommal szemben pedig meg tudta tartani a gerincét, a méltóságát és az emberségét.”
Az előadás a Magyar Tudományos Akadémia támogatásával, a Magyar Tudomány Éve a színházban program keretében valósult meg, ami azért is érdekes, mert az elismert zenepedagógus 1946 és 1949 között a Magyar Tudományos Akadémia elnöke volt.
Egy ember a történelem szorításában
A darab története az ötvenes évek végén kezdődik, mikor Kodály a feleségét, Emmát ápolja. Visszavonulása ellenére a minisztérium emberei gyakran felkeresik, együttműködésre próbálják rávenni. Kodály a felesége halála után még védtelenebbé válik a kisajátító szándékkal szemben, a gyászába és az emlékeibe menekül. A letargikus mindennapokat egy új szerelem töri meg, ami azonban semmilyen formában nem illeszkedik a nyilvánosságban élő Kodály-képhez és a korszellemhez. Milyen következményekkel jár az érzések felvállalása? Szabaddá vagy épp kiszolgáltatottá tesz? Az előadás szürreális és néhol groteszk utazás egy nagyformátumú életműben, a történelemben és az önmagát alkotóként és magánemberként is felvállalni akaró egyén lelkivilágában.
A darab szerzői, Kovács Dominik és Kovács Viktor számára fontos inspirációt jelentettek többek között Bónis Ferenc, Péteri László, Körber Tivadar és László Ferenc munkái, az Így láttuk Kodályt című visszaemlékezés-gyűjtemény, Kodály Zoltánné Péczely Sarolta és Lukács György interjúi, valamint Kodály saját publicisztikái és naplójegyzetei. A történet azonban több ponton is eltér a valóságtól, fiktív elemeket is tartalmaz.
„A mi nemzedékünk és az előttünk járók számára Kodály alakja egyfajta mítosz volt” – emelték ki az olvasópróbán a szerzők. Mint mondták, a zenetudósi munkásságáról és a magyar népdalért végzett munkájáról sokat hallottak ők is az iskolában, ugyanakkor most az is fontos volt számukra, hogy megmutassák Kodály társadalmi jelentőségét, hiszen útjai során nem csupán dallamokat gyűjtött. A parasztemberek, a vidéken élők, a társadalom perifériáján élők hangját vitte el olyan helyekre, ahová korábban aligha jutott volna el. Neki köszönhetően a parasztasszonyok éneke bekerülhetett a szalonok és a fővárosi színpadok világába.
„Kodályt mint szociálisan érzékeny embert és Kodályt mint a hatalommal szembeni renitens művészt akartuk megmutatni. Azt, hogy hogyan tud mégis abban a rettentő szilárd világban rendkívül szabad lenni, és egy önálló univerzumot teremteni” – foglalták össze az alkotók.
Két Kodály a színpadon
A darabban az idősebb Kodályt Gálffi László alakítja, a fiatal zeneszerzőt pedig Koltai-Nagy Balázs. Kettejük jelenléte nem egyszerű időbeli váltást jelent: mintha ugyanannak az embernek két különböző arca, két különböző életszakasza találkozna a színpadon. A fiatal Kodályban ott van a keresés, a lendület, a lázadás, az útkeresés. Az idős Kodály mögött pedig ott sorakozik egy egész élet tapasztalata.
Kovács Lehel számára különösen fontos volt, hogy Gálffi László alakítsa az idősebb Kodályt. A rendezőt a Színház- és Filmművészeti Egyetemen tanította a színművész, és tudta róla azt is, hogy korábban szeretett volna egy Kodály monodrámát színpadra vinni. Most végre eljött a lehetőség, hogy Kodályt egy különleges fénytörésben mutathassa meg a színpadon.
Fontos szerepet kap a népzene
Az előadás egyik fontos sajátossága, hogy nem kizárólag Kodály zenéjéből építkezik. Az alkotók tudatosan a népzenéhez nyúltak vissza, hiszen Kodály számára is ez jelentette az egyik legfontosabb kapcsolódást a magyar kultúrához.
Az előadás zenei szerkesztője Szegvári Júlia, aki színészként is részt vesz a produkcióban.
„Júlia személye nemcsak azért volt fontos számomra, mert bizonyította, hogy rendezőként milyen pontosan elemez anyagokat, hanem azért is, mert erős népzenei gyökerekkel rendelkezik” – emelte ki Kovács Lehel.
A népzenén kívül fontos szerepe lesz a klasszikus zenének, Kodály mellett Debussy, Liszt, Bartók, de a korszak változásait érzékeltetve még a beat is megjelenik.
Folyamatosan változó térben kel életre a történet
A rendezői elképzeléshez különleges színpadi világ társul. Molnár Anna díszlet- és jelmeztervező munkájának egyik legizgalmasabb eleme, hogy a tér folyamatosan átalakul, miközben ugyanazok a tárgyak új és új jelentést kapnak. A néző az egyik pillanatban még Kodály otthonában van, aztán ugyanaz az asztal már egy tárgyalóterem része, később pedig egészen más funkciót tölt be. A térben megjelenő tárgyak így nem pusztán díszletelemek: egy-egy élethelyzet, emlék vagy lelkiállapot szimbólumaivá válnak.
Az egyik leglátványosabb elem a napraforgó, ami egyszerre idézi meg a magyar vidéket és a természetet, amely Kodály számára egész életén át meghatározó volt. Továbbá szép szimbóluma az oktatásnak is: a gyerekek úgy figyelnek a jó pedagógusra, mint ahogy a napraforgó követi a Napot.
Akik életre keltik a történetet
Sándor Emma szerepében Danyi Judit, Péczely Saroltaként Vajda Boróka, Czabarkáné funkcionáriusnőként Hajdú Melinda, Tóth, a táskahordozó szerepében pedig Szabó Dorottya lép színpadra, aki Medgyaszay Vilmát is megformálja. Garamvári Ádám e.h. a fiatal Bartók, illetve a tanítvány szerepében látható, Rózsit Szegvári Júlia, Hubay Jenőt Hegedűs Zoltán, Rácz bácsit, az őrt Sirkó László, báró Wlassics Gyulát pedig Körtvélyessy Zsolt alakítja. Az előadás zenei világának megteremtésében a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház énekkara mellett Madarász Éva, Nagy Nándor, Miron Andrea Délia, Nyári Gábor, Tóth Jázmin, Rigó Márton, Hajdú-Németh László, Hegedűs Gergely, Lakatos Dávid, Csoóri Bendegúz és felvételről közreműködik a Miraculum Gyermekkórus.
Az előadás dramaturgja Gyulay Eszter, a zenei vezető Károly Kati, a zenei munkatárs pedig Drucker Péter.
Az előadás a Magyar Tudományos Akadémia támogatásával, a Magyar Tudomány Éve a színházban program keretében valósul meg.
