Kodály Zoltán neve Kecskeméten szinte megkerülhetetlen. Nem csupán intézmények őrzik a nevét, hanem a városba a világ minden tájáról érkeznek növendékek, hogy minél többet megtudjanak a híres zenepedagógiai módszerről. A monumentális Kodály-kép mögött azonban az évek során talán már elhomályosult a valódi ember. A kecskeméti előadás nem életrajzi tabló, hanem egy szellemi-emberi számvetés, amelyben két Kodály is színpadra lép: az élete alkonyán visszatekintő, érett mestert Gálffi László kelti életre, a fiatal művészt pedig Koltai-Nagy Balázs formálja meg.
Könnyekkel küzdő tanárnő és a „cipősdoboz” lemezjátszó
Gálffi László számára a zenével való kapcsolat nem családi örökségként indult, hanem éppen annak a kodályi koncepciónak a közvetlen gyümölcse volt, amely a mindennapi iskolai zeneoktatást tűzte ki célul.
„Az iskolai zeneoktatás révén ismertem meg a zenét. Kodály Zoltán akkor még élt, és én tipikus példája voltam ennek az útnak. Valóban törődtek velünk: operát hallgattunk, könyveket kölcsönöztünk a zeneszerzőkről. Emlékszem arra a napra, hetedikes vagy nyolcadikos lehettem, amikor bejött a tanárnőnk sírva, és bejelentette, hogy Kodály Zoltán meghalt. Nagyon megviselte őt, és ez a pillanat mély nyomot hagyott bennem.”
A zene iránti rajongás hamar Gálffi László szenvedélyévé vált, amihez az első önálló lépést egy különleges tárgy jelentette. „Az első saját pénzemből vettem egy Hungaroton sztereó lemezjátszót. Úgy nézett ki, mint egy cipősdoboz, ki kellett hajtani az oldalait, két gomb volt rajta, de akkoriban hatalmas dolog volt! Óriási gyűjtögetésbe kezdtem, lemezeket vásároltam. Ebből alakult ki az a szenvedélyem, hogy a zene minden egyes nap az életem részévé vált.”
A tengerpartra vitt Kodály-könyv és a megvalósult pillanat
Bár Kovács Lehel rendező felkérése most hozta el a kecskeméti találkozást, de Gálffi László terveiben nem új keletű a Kodály-tematika. Már a kilencvenes években foglalkoztatta egy Kodály levelezésén alapuló monodráma gondolata, ám az az előadás akkor nem jött létre.
„Kétszer is találkoztam Kodály özvegyével, Péczely Saroltával, de valahogy nem voltam elég meggyőző számára, nem alakult ki a bizalom. Így elvetettem az előadás tervét, de a téma velem maradt. Emlékszem, amikor rengeteget dolgoztam és végre eljutottam nyaralni, a tengerpartra is vittem magammal Bónis Ferenc Így láttuk Kodályt című könyvét olvasni. Nemrég megtaláltam a kötetet, tele van az egykori jegyzeteimmel. Úgy látszik, mindennek eljön a maga ideje.”
A színművészt Kodály munkásságának jelentősége mellett mindig is a személyes sors rejtélyei érdekelték. A Tanácsköztársaság utáni politikai meghurcoltatás, a hatalommal szembeni hajlíthatatlan gerinc, valamint a két nagy szerelem: a Sándor Emmával leélt 48 év és a Péczely Saroltával töltött későbbi időszak.
„A darab alapját ez a két emberi tartópillér adja: a két szerelem. És köztük az az egy év depresszió, ami után Kodály még egyszer, utoljára életre kelt és alkotott. Persze az a kérdés is ott húzódik az előadás mögött, hogy hová lett mindaz, amit ő megálmodott? Hogy miért van az, hogy külföldön ma talán jobban ismerik és becsülik a módszerét, mint itthon. Kodály egy boldog, éneklő országot szeretett volna. A zene ugyanis nem luxus: egy olyan dolog, ami nélkül nem egész a lélek.”
A dinnyecipeléstől a színpadi jelenlétig
Kodály Zoltán fiatalon is olyan egyenes tartású, tiszteletet parancsoló jelenség volt, akitől még a kor politikusai is tartottak. Gálffi László felidézett egy jellemző történetet a mester hajlíthatatlan karakteréről:
„Nádasdy Kálmán rendező fiatalon szeretett volna Kodály tanítványa lenni. Kodály megkérdezte tőle a Zeneakadémián: ’Ért maga a dinnyékhez?’ Nádasdynak persze fogalma sem volt róla, de rávágta, hogy igen. Átsétáltak a Hunyadi téri piacra, vettek négy nagy dinnyét, kettőt Kodály vett a hóna alá, kettőt Nádasdy. Egyetlen szó nélkül elgyalogoltak a Hunyadi térről egészen a Hűvösvölgyig, át a Margit hídon! Háromnegyed órás séta volt, Nádasdy majd megszakadt a súly alatt. Amikor megérkeztek, letették a dinnyéket, Kodály csak ennyit mondott: ’Látom, van magában kitartás. Holnap jöjjön!’ Ilyen ember volt”
Ez a fajta szellemi és fizikai kitartás most a színművésztől is emberfeletti munkát követel meg a próbákon. „Amikor elfogadtam a felkérést, még nem volt kész a szövegkönyv, csak a figura érdekelt. Aztán kiderült, hogy a Kovács ikrek egy hatalmas, nagy ívű szerepet írtak nekem, szinte végig jelen vagyok a színpadon. Térdműtét után, ebben a korban napi kétszer próbálni óriási fizikai terhelés. Ahogy a híres Wagner-énekesnő, Birgit Nilsson mondta egyszer, amikor megkérdezték tőle, mi kell ahhoz, hogy az ember elénekelje Izoldát: ‘Egy pár nagyon jó cipő.’ Hiszen végig állni kell a színpadon! Itt is ez van: tartás, koncentráció, világítás, díszlet… nem könnyű feladat, de megcsináljuk.”
Egy volt tanítvány rendezésében
A kecskeméti produkció különleges emberi dimenziója, hogy a darab rendezője, Kovács Lehel egykor Gálffi László növendéke volt a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A szerepek most felcserélődtek.
„Örülök, hogy Lehel most ebben a pozícióban van. Neki hihetetlen energiái vannak, én pedig mindent megcsinálok a színpadon, amit kér, mert azért vállaltam el a feladatot, hogy az ő vízióját szolgáljam. A társulat pedig kiváló: a kellékestől az ügyelőig, a színészkollégáktól a koreográfusig mindenki keményen és alázattal dolgozik ezen a produkción.”
A Kodály – Hegyi éjszakák nem monumentális szobrot állít a nemzet tanítójának, hanem a megalkuvást nem ismerő, hús-vér embert mutatja meg. A népdalok tisztaságával, humorral és mély emberi számvetéssel teli előadás igazi szellemi csemegének ígérkezik a közönség számára.
