Bemutattuk a Kodály – Hegyi éjszakák című előadást

Szeptember 25-én bemutattuk színházunk 130. jubileumi évadának első nagyszínházi produkcióját. A Kodály – Hegyi éjszakák szerzője a napokban Junior Prima Díjjal kitüntetett drámaíró ikerpár, Kovács Dominik és Kovács Viktor. A darab Kodály Zoltán alakját ezúttal nem a közismert zeneszerző, zenetudós és pedagógus felől, hanem az ember szemszögéből vizsgálja. Kovács Lehel rendezésében egy kivételes életút személyes, szürreális és helyenként groteszk oldalait ismerhetjük meg.
2026. szeptember 26.

Az évad első nagyszínházi premierje a tudomány és a művészet különleges találkozásával vette kezdetét. A bemutató előtt Cseke Péter, a teátrum igazgatója köszöntötte a vendégeket, köztük a Magyar Tudományos Akadémia vezetőit és küldöttségét. Mint fogalmazott, jeles nap ez a színház életében, hiszen a tudomány és a művészet összetartozásáról, az együtt gondolkodásról és a barátságról is szól. A Kodály – Hegyi éjszakák bemutatója egyben a Magyar Tudomány Éve a színházban rendezvénysorozat nyitóeseménye is volt.

„Köszönöm a bicentenáriumot ünneplő Magyar Tudományos Akadémia vezetésének az ötletet és az anyagi támogatást, hogy a mai napon a Kecskeméti Nemzeti Színházban egy új magyar drámát mutathatunk be, gazdagítva ezzel kultúránkat, a magyar tudósok világraszóló tehetségét és nimbuszát” – emelte ki Cseke Péter, aki Kodály egy ma is érvényes gondolatát adta útravalóul a közönségnek: „Kultúra annyi, mint tanulás. Színvonalon tartani nehéz, megszerezni nehéz, elveszteni könnyű.”

Ezt követően Kecskeméti Gábor, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára szólt a közönséghez. Kiemelte, hogy az Akadémia kétszázadik évfordulójának eseményei során még hangsúlyosabbá vált számukra: az intézmény nem csupán tudományos, hanem meghatározó magyar nemzeti kulturális intézmény is. „Ennek a küldetésnek a jegyében indult útjára a Magyar Tudomány Éve a színházban programsorozat, amelynek során hat színházban – öt vidéki és egy budapesti játszóhelyen – a magyar tudomány kiemelkedő alakjaihoz, a tudományhoz és annak felelősségéhez kapcsolódó előadások kerülnek színpadra.”

A kecskeméti nyitóesten éppen ezért különös jelentőséget kapott Kodály Zoltán alakja. Kecskeméti Gábor felidézte, hogy Kodály 1943-ban lett a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, majd 1946-ban az Akadémia elnökévé választották, és 1949-ig töltötte be ezt a tisztséget. A zeneszerző, zenetudós és népzenekutató tudományos öröksége ma is szorosan kapcsolódik az Akadémiához: az intézmény őrzi és gondozza hagyatékának jelentős részét, köztük a Kodály Zoltán hátrahagyott feljegyzéseit és jegyzeteit tartalmazó, közel nyolcszáz oldalas forráskiadványt is.

Köszöntője zárásaként Kodály szavait idézte az 1930-as évekből: „Mi a dolga a közönségnek? Ki látott már néma hegedűt. Mi szerzők, előadók vagyunk a húrok és a vonók. De hiába vagyunk a legfinomabb anyagból, hiába játszik rajtunk az isteni ihlet keze. A közönség a test. S ha kemény, tömör, nem fokozza, szépíti a hangot: egér, cincogás. Ha megvan a rezonancia, vihar harsogásig fokozódik a hang.”

Egy világhírű kecskeméti szülött – közelről

Kodály Zoltán neve Kecskeméten különleges jelentőséggel bír. A hírös város szülötteként emlékét intézmények, közterület és iskola is őrzi, a Kodály Intézetbe pedig a világ számos pontjáról érkeznek zenepedagógusok. A zeneszerző öröksége ma is meghatározó része a magyar kultúrának, személyét azonban gyakran egy róla kialakult, szinte szoborszerű kép takarja el. A Kodály – Hegyi éjszakák éppen ezt a képet bontja le, és azt keresi, milyen lehetett az ember a legendás név mögött.

A történet az ötvenes évek végén indul, amikor az idős Kodály Zoltán feleségét, Sándor Emmát ápolja. A visszavonultan élő zeneszerzőt eközben a minisztérium emberei rendszeresen felkeresik, és együttműködésre próbálják rávenni. Emma halálát követően Kodály még kiszolgáltatottabbá válik a hatalom kisajátító szándékának, miközben gyászába és emlékeibe menekül. Ebbe a letargikus időszakba érkezik egy új szerelem, amely azonban sem a nyilvánosságban élő Kodály-képhez, sem a kor szellemiségéhez nem illeszkedik.

Az előadás azt vizsgálja, mi történik akkor, amikor egy közismert alkotó magánemberként próbálja megélni saját érzéseit és döntéseit. Vajon szabaddá tesz-e az önazonosság, vagy éppen kiszolgáltatottá teszi azt, aki vállalja önmagát? A történetben a magánélet és a történelem, az alkotói szabadság és a hatalom elvárásai folyamatosan egymásnak feszülnek.

Két Kodály a színpadon

A rendezői koncepció egyik különlegessége, hogy két Kodály Zoltán jelenik meg a színpadon. Az idős Kodály szerepében Gálffi Lászlót, míg a fiatal zeneszerzőként Koltai-Nagy Balázst láthatjuk.

A két életkor párhuzamos jelenléte lehetőséget ad arra, hogy egyszerre lássuk a népdalgyűjtések időszakának fiatal alkotóját és az élete végén járó, veszteségeivel, emlékeivel és a rá nehezedő történelmi örökséggel küzdő művészt.

Kovács Lehel számára évek óta fontos gondolat volt, hogy Kecskeméten szülessen egy Kodály Zoltánról szóló előadás. Nem valamelyik ismert Kodály-mű újabb színpadi feldolgozását kereste, hanem magát az embert szerette volna közelebb hozni a nézőkhöz. Rendezői megközelítésében Kodály életében egyszerre van jelen a művészi szabadságért folytatott küzdelem, a veszteség, a szerelem, a magány és az önazonosság kérdése. Az előadás dramaturgja Gyulay Eszter volt.

A népzene és a néptánc is főszerepet kap

Az előadás zenei világa túlmutat a Kodály-művek egyszerű egymásutánján. Kiindulópontja a magyar népzene, az a zenei világ, amelyet Kodály egész életében kutatott, gyűjtött és továbbadott.

A népzene és a néptánc az előadás szerves részévé válik. Ehhez a rendezői elképzeléshez Szegvári Júlia munkája kapcsolódik szorosan, aki nemcsak a népzenei világ kialakításában vett részt, hanem a néptánc és a színpadi mozgás megteremtésében is. A darab zenei szövetét is együtt gondolták át a rendezővel. A zenei vezetői feladatokat Szegvári Júlia és Drucker Péter látják el, a koreográfiát Szegvári Júlia jegyzi, társkoreográfus Hasenfratz Mátyás, koreográfusasszisztens pedig Raj Martin.

Az előadás látványvilágának központi eleme a napraforgók sokasága. A különleges díszletelem erőteljes szimbólummá válik, miközben a zöld szín összekapcsolja a tantermek világát és Kodály természet iránti szeretetét. A produkció díszlet- és jelmeztervezője Molnár Anna.

A főbb szerepekben Gálffi László, Koltai-Nagy Balázs, Danyi Judit, Vajda Boróka, Hajdú Melinda, Szabó Dorottya, Garamvári Ádám, Szegvári Júlia, Hegedűs Zoltán, Sirkó László és Körtvélyessy Zsolt látható. A produkcióban közreműködik színházunk ének- és zenekara, akikhez több vendégművész is csatlakozott.

„Nem egér cincogás, hanem vihar harsogás volt”

A premier után az alkotókat Cseke Péter köszöntötte elsőként, kiemelve mindazokat, akik munkája nélkül nem jöhetett volna létre ez a különleges produkció. „Az előadás megszületéséhez kellett két olyan fiatalember, aki megírja a történetet, akik ráadásul néhány nappal ezelőtt Junior Prima Díjat kaptak. Kellett egy kiváló rendező, aki magára veszi ezt a hatalmas feladatot. Kellett hozzá Gálffi László, és a csillagok úgy álltak, hogy éppen nem forgatott és nem próbált ebben az időszakban, így elvállalta, hogy az idősebb Kodályt eljátssza. Szükség volt a kiváló színművészeinkre, az énekkarra, a zenekarra és a Kovács Lehelt körülvevő alkotócsapatra is. Gratulálok mindannyiótoknak!”

Gálffi László elárulta, számára különösen meghatározó élmény volt a próbafolyamat. „Tényleg egy nagyon különleges társulat a kecskeméti. Rendkívüli az emberi oldala is, beleértve ebbe mindenkit, a színművészektől az ügyelőig. Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek, és megtiszteltetés számomra, hogy veletek dolgozhatok” – fogalmazott a Kodály Zoltánt alakító színművész.

Kovács Lehel rendező számára több év gondolkodása és keresése ért révbe ezen az estén. Mint elmondta, körülbelül három éve érlelődött benne a gondolat, hogy Kodály városában színpadra kell vinni a világhírű zeneszerző és zenepedagógus életművét. „A Magyar Tudományos Akadémia lehetőséget biztosított arra, hogy úgy foglalkozzunk ezzel az anyaggal, hogy az méltó legyen Kodályhoz.  Nagy szerencsémre az a színművész, akit el tudtam képzelni a címszerepben, sok-sok évvel ezelőtt szeretett volna már egy monodrámát készíteni Kodály levelezéseiből. Így elfogadta a felkérésünket Gálffi László, az egykori tanárom, akit mély tisztelettel és rajongással figyelek. Galambos Attilának, a színház korábbi irodalmi vezetőjének hálaráleltünk a Kovács ikrekre, arra a rendkívüli szerzőpárosra, akik felkészültek, pontosak, szellemesek, a népzenében elmélyültek és elképesztően megbízhatóak” – emelte ki, majd megköszönte valamennyi alkotótársának a munkáját.

Kecskeméti Gábor, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára a premier után Kodály korábban idézett gondolatára visszautalva fogalmazta meg benyomásait: „Elképesztő este volt. Ez nem egér cincogás, hanem vihar harsogás volt. Remélem, hogy Kodály Zoltán özvegye is hamarosan láthatja majd az előadást. Egy operáción van túl, ezért a bemutatón még nem lehetett jelen, de amint egészségi állapota engedi, szeretnék őt elhozni, hogy megnézhesse az előadást.” Kecskeméti Gábor méltatta azt a munkát is, amellyel Kodály Zoltánné a zeneszerző hagyatékát gondozza, és amelynek részeként az Akadémia egy közel nyolcszáz oldalas forráskiadványt is megjelentethetett.

Az ünnepi köszöntők sorát Bán János, Kecskemét alpolgármestere zárta. A város nevében mondott köszönetet az alkotóknak és a társulatnak azért, hogy a kecskemétiek számára Kodály Zoltán alakja most újra egészen közel került. „A kecskeméti emberek nevében hadd köszönjem meg a szerzőknek, a csodálatos társulat minden tagjának, Gálffi László művész úrnak, mindannyiuknak azt, hogy visszahozták, hazahozták a szívünkbe Kodály Zoltánt.”

A premier estéjén így nemcsak egy új előadás születését ünnepelte a színház, hanem egy különleges hazatérést is: Kodály Zoltán története, emléke és emberi alakja ismét ott volt Kecskemét színpadán, a városban, ahonnan világhódító útjára indult.

A 130. jubileumi évad első nagyszínházi premierjével egy olyan Kodályt szerettünk volna megmutatni, aki túlmutat az iskolai tankönyvek és ünnepi megemlékezések jól ismert alakján. Egy hús-vér embert, aki nemcsak komponált, tanított és népdalokat gyűjtött, hanem szeretett, gyászolt, döntött, küzdött, és minden körülmények között igyekezett megőrizni saját szabadságát.

A premiert egy kis ajándékkal tette még emlékezetesebbé a teátrum. Az alkotók virágait köszönjük a Floralandnak, a finom tortát pedig az Édes Pöttynek.

A Kodály – Hegyi éjszakák szeptember 25-től látható a nagyszínházban, a felnőtt 4+1-es bérlet első előadásaként, illetve az évad folyamán bérletszünetben is.

További hírek